Bár mostanság nem túlságosan érdekel a labdarúgás, a magyarfocinak nevezett csökevény pedig egyébként sem érdemel szavakat, de hát az az igazság, hogy még mindig csak lakóhelyünk közelében van lehetőségünk átélni valami futballélményre emlékeztető izét, s meg kell becsülni, ha véletlenül adódik egy ilyen. Márpedig most adódott a vasárnapi kupadöntőben. Persze, mikor azt mondom, futballélmény, akkor az összes honi Real- meg Manchester- meg mindenféle szurker teljes joggal kezdhet hőbörögni, hogy miféle futballélményről beszélek én, mikor itt nincs is futball. És bár ebben nem hiszem, hogy akad, aki vitatkozna velük, azt azért el kell ismerniük, hogy viszont egy meccset tévén nézni a bolyhosodó lakásnadrágban meg a kiült fotelban nem pont ugyanaz, mint ott lenni, szurkolni, tapsolni, szagolni, ünnepelni, sírni, vagyis: megélni. Megélni és közösséget vállalni, ölelkezni mindenféle olyan emberrel, akivel egyébként egy szavunk nem lenne egymáshoz.
A családom nagyjából 100 éve szurkol az Újpestnek (majd egyszer mesélek ennek szépségéről, ha érdekel valakit), vagyis nem kerülhette el semmi jelentős a figyelmünket a klub történetében, logikus volt hát, hogy ott legyünk most vasárnap is, mikor egy borítékolhatóan jó hangulatú meccsen, 12 év után nyerhettek kupát a lilák. Úgy is lett. A jó hangulat abból adódott, hogy Magyarországon ritkaságszámba menő módon két olyan csapat találkozott egymással, melyeknek van szurkolótábornak nevezhető támogatóhada (és e helyütt emelem kalapom a diósgyőriek előtt). A győzelem pedig abból adódott, hogy bár a 7. perctől vezettünk, mégis sikerült a lúzerkedésnek egy olyan - egyébként megszokott - szintjét megütni, amely egy utolsó utáni percben bekapott egyenlítő gólhoz vezetett. Az addig tartó ünneplés letargiába fordult, melyből nem is sikerült felocsúdni a tizenegyesrúgásokig (melynél kíméletlenebb és gyönyörűbb végjáték nem képzelhető el sportpályán), amikor is aztán - bár minden előjel ellenünk szólt - mégis jöhetett az extázis. Amit persze kár ragozni. Akit érdekel, és tudja, az úgyis tudja, akit nem, az meg el se jutott eddig az olvasásban.
De a zenét legalább hallgassátok meg! Aki pedig elsőként fedezi fel a videóban a magyar vonatkozást, annak jövök egy sörrel.
Utolsó kommentek