„Mica Levi is a blessing!” – kiáltott fel barátnőm, amikor átküldtem neki a linket, hogy hallgassa meg az Under the Skin (akkor még frissen kijött) soundtrackjét. Nem túlzás, Mica Levi tényleg egy zseni. Ez volt az első alkalom, hogy filmhez komponált zenét – részben mondjuk pont emiatt esett rá a rendező, Jonathan Glazer választása. Na meg azért is, mert korábban a Micachu & the Shapes nevű avantgárd pop formációjával a londoni szimfonikusokkal karöltve ilyesmi csodákat sikerült letennie az asztalra.
Mielőtt láttam volna a filmet, sokáig kísérleteztem azzal, hogy különféle helyzetekben/napszakokban hallgattam a soundtracket. Az Under the Skin minden egyes hangja már akkor is tolakodott és lüktetett és felkavart fülben, fejben, gyomorban. Perverz módon kiforgatott a realitásból. Metróra várva, iskolában, verőfényes napsütésben vagy éjszaka, nem ugyanúgy érzékeli az ember a világot, ha ezek a súlyos hangok szólnak a fülében. Fejében. Ijesztően ránehezednek a lélekre, de mégis van bennük valami túlvilági, nem emberi gyönyörűség.
Aztán megnéztem a filmet, ahol minden hang a helyére került. És rá kellett jönnöm, hogy aligha hallottam gyönyörűbb és szívszorítóbb tracket, mint a Love. Íme.
A film a legfrissebb februári infók szerint nem kerül majd a magyar mozikba, de valahogy mindenképp nézzétek meg! A filmről még többet itt olvashattok.
P.S.: Mica tavaly isteni koncertet adott Tirzahval a Trafóban! Remélem, járnak még erre!
Utolsó kommentek