Szóval az úgy volt, hogy éppen Svédországba mentem, Dányát látogattam meg. Tél volt, és kibaszott hideg. Persze tudtam, hogy Dányát ez nem nagyon zavarja, ő Szibériában született, biztos hozzászokott, én viszont teljesen kiakadtam. Rohadt messze lakott a repülőtérről, nekem meg egy fillérem sem volt. Elkezdtem stoppolni.
Egy fickó elvitt valameddig a repülőtérről, de aztán félúton másfelé kellett fordulnia, és kirakott. Körülbelül egy órát álltam ott és fagyoskodtam a semmi közepén, mire végre megállt egy kamion. Remek, gondoltam, végre felvesz egy svéd fickó, talán még tud is valamennyire angolul, a svédek állítólag mind tudnak, majd elbeszélgetünk az úton. Kiszállt a svéd a kamionból, és odasétált hozzám. Rám nézett, aztán a kabátomra. Elidőzött a Kinós kitűzőmön, majd elmosolyodott. Zdrasztvuj, honfitárs, hát te meg hogy keveredtél ide? - szólalt meg oroszul. Beszálltunk a kamionba, elindultunk. Valahonnan előkotort egy kazettát, és leporolta. Betette a lejátszóba. Természetesen Kino volt...
- meséli nekem Maxim, ez a hihetetlenül aranyos pétervári srác, az orosz punkok között a legkevésbé punk (és akibe titkon mind beleszerettünk azalatt a pár nap alatt), amikor stoppolós sztorikat mesélünk egymásnak, hajnalban, hazafelé sétálgatva a Nyevszkij Proszpekten (ami éjszakánként, és kellő mennyiségű alkohol fogyasztása után homokos tengerparttá változik át). Akkor képzeletben felírom a kis füzetembe, hogy Kino, ezt nem szabad elfelejteni, bár halványan dereng, hogy már a Róma szobájában is láttam egy bakelit lemezt Kino felirattal (később kiderült, hogy azt a bizonyos utolsót, amit fekete albumként emlegetnek a rajongók). Szóval ez az oroszoknak valami nagyon fontos, valami olyasmi, ami miatt felvesznek egy stoppost akár a messzi Svédországban is.
Aztán egy hónappal később ülök Lakiteleken egy táborban, Az orosz rockzene története óránkon, és Kino számokat hallgatunk. Ekkor ugrik be, hogy ez valahonnan már ismerős. Aha, hogy ez a Viktor Coj zenekara, ezé a félig koreai, félig orosz énekescsodáé, akiért egész Oroszország rajong, és akinek tragikus halála után - ha hihetünk a forrásoknak - legalább 65 orosz fiatal lett öngyilkos. Kezd összeállni a kép.
Ez pedig egy dal, amibe pár perce botlottam bele a közösségi oldalak útvesztőjében, a címe Кончится лето, azaz vége van a nyárnak. Vége van a nyárnak, micsoda közhely ez így augusztus 30-án, tudom. De eszembe jut Szentpétervár, július elején, nem sokkal a fehér éjszakák után. Napsütés, tengerszag, biciklizés a szélben, sirályok. Pétervár, ahol csak pár nap a nyár, olyankor is "nyári kabátban, nyári sapkában és nyári sálban járnak", és örülnek neki, ha hó helyett eső esik. Aztán ennek is vége lesz egyszer. Valami ilyesmiről énekelt Viktor Coj is, meg arról, hogy az ágyban fekszik és semmihez nincs ereje, a rádióban azt mondták, hogy meleg lesz, de már negyedik napja esik az eső, és hiába piált be, még mindig nem tud elfelejteni téged, csak várja a választ, remény nélkül, pedig mindjárt vége a nyárnak.
Utolsó kommentek