A michigani Livoniából származó His Name Is Alive zenekar korai éveiben született a mai szerzemény, amely a Home Is In Your Head című albumon jelent meg. A korongot a banda alapítója, Warren Defever így jellemzi: "28 egyperces dal arról, hogyan vészeltem át egy bonyolult kamaszkort" - bár nekem az Amazon egyik kommentelőjének összefoglaló mondata jobban tetszik: az őrültség felderítése egy órán keresztül.

A lenti dalt nemcsak önmagáért, a zenéért szeretem, hanem azért is, amilyen mögöttes értelmet számomra nyert az évek során.
Van a feminizmusnak egy ága, amely a nyelvvel foglalkozik: vajon létezik-e női nyelv (a japán nőknek például saját nyelvük van, az onna kotoba, más szavakkal és hanghordozással, mint a "férfinyelv"), egy nő hogyan boldogul és vajon képes-e igazán teljes önkifejezésre egy patriarchális társadalom által megteremtett jelrendszerben. Sosem ástam bele igazán magamat ebbe, bár érdekes téma, de amikor egyetemen ezekről az elméletekről hallottam, rögtön ez a szám jutott az eszembe. A szöveg, az érdekes, kicsit torokban akadt hang, amelyen az énekesnő énekel, és a nagyon jól elhelyezett sikoly - számomra mind összefoglalják, amit ezek a kissé talán radikálisnak tűnő feministák kutatnak.

Ami miatt pedig pláne szeretem ezt az egypercest, az az, hogy tökéletes megzenésítése az egyik kedvenc idézetemnek. Azt hiszem, hogy Charlotte Brontë írta, aki pedig hősnőivel jó példa arra, hogy a nők nagy része a 19. században hogyan szorult be egy szűk térbe, ahonnan végül csak az akkor női betegségnek titulált hisztériával tudtak/próbáltak kitörni: "Az állkapcsom egy, a félelmemre szorított satu. Lazítsd meg, és a sikolyom örökké fog tartani."