Curriculum Vitae

Belestem tegnapelőttelőtt a tükör mögé, hogy ott állok-e. Szenvedélyes mozdulattal követtem el e szenvedélyes gondolat megtestesülését, egy mindenre kiváncsi kisgyerek tudásszomját kielégítendő - aki én voltam.

A mozdulat közepénél jártam, köldököm épp a tükör élét nyaldosta, amikor rájöttem az ötlet képtelenségére, és a gyermeki én, elszégyellve magát, hátat fordított és elszaladt, ott hagyott egyedül. Hiszen ki a lőcs lenne ott? - kérdeztem magamtól. Annál nagyobb meglepetés ért a következő, majd az azt és az azt követő pillanatban: ott álltam a tükör mögött, szemben magammal.

Nem volt kedvem pörölni magammal, hogy mi a faszt állok ott. Lényegesen egyszerűbbnek láttam megijedni, bár amúgy sem volt kérdés, mert mire erre rájöttem volna, már rég megijedtem. Konkrétan nem sokon múlott, hogy bokán nem fostam magam (mármint én, saját magamat, nem pedig „őt”).

Néztem magam a tükörben, amikor egyszer csak jobbra eltűntem belőle, hiába meg sem moccantam már percek óta. a következő pillanatban pedig ott néztem magamra. Nagyon, nagyon vártam ezt a pillanatot. Azt hiszem ez az első emlékem életemből: emlékszem arra, amikor megszülettem! Amikor másfél évesen megszülettem! Ó, uram teremtőm, annyi, de annyi kérdés maradt megválaszolatlanul a fejemben ebben a 28 évben, hogy hirtelen majd' lebénultam.

Megfogtam, megérintettem őt. Élt, ember volt, 36 fokcelzjusz, én voltam az. Szőrös, fésületlen, esetlen, zsírpárnás ember, karba font kezekkel. És összekulcsolta a lábait. És utánozott. Nem szabadult tőlem. Azt mondtam:

- Szedd már össze magad!

Azt mondta:

- Hagyj nekem békét! Takarodj! Ne ugass már bele folyton mindenbe!

Azt mondtam, mintegy önönönmagamtól kérdezve:

- Mi jöhet még ezután? Te jókurvaúristen, mit csinálok? Tényleg meghülyültem? Meg merek-e halni már?

Azt mondta:

- Tégy amit akarsz! Csak menj innen!

Elszabadultak az indulatok. Ahelyett, hogy szisztematikusan feltettem volna a kérdéseimet, megéreztem a helyzet szabadságát - persze annak képtelenségét, majd később visszagondolva az iróniáját is. Megéreztem, és azonmód elöntötte az agyamat a szar. Gyors takarodásra vettem rá a másik magamat.

Azóta bölömbíííka dala szól fülemben, ma délben rétest ettem ebédre, anya hozta. A ruhásnéniknek, ha jönnek, megfogom a nunijukat, és tegnap délben már elmúlt a korpásodásom.