Idén 20. születésnapját ünnepli a Ninja Tune kiadó. Amennyiben valakinek ez a név semmit sem mond, akkor biztos lehet benne, hogy nem igazán ásta még bele magát az elektronikus zenébe. Amennyiben persze több stílusban is érdekelt kettőnél. Mivel közismerten híres vagyok a túlzásaimról, így joggal gondolhatná mindenki, hogy már megint átestem a ló túloldalára, pedig nem. A londoni csapat neve komoly fogalomnak számít, rövidesen pedig az is kiderül, hogy kiknek köszönhetően, mivel a következő 5 posztom a kiadóról fog szólni.
A mainstream vs underground zenés viták kapcsán már többször megkaptam, hogy nyilván nem ok nélkül van akkora hírneve x-nek, és nyilván nem ok nélkül hallgatják kevesebben y-t. Merthogy a tehetség. Nos, tökéletes ellenpélda erre az alapító Coldcut név mögött bújó Jonathan More és Matt Black. Az angol srácok a nyolcanas években fénysebességgel száguldottak a hírnév felé, a Big Life-nál olyan előadók között szerepeltek a kiadványaik, mint a De La Soul, Naughty By Nature, The Orb vagy épp Yazz, akivel még Yazz And The Plastic Population-ként együtt is dolgoztak. Ők viszont máshogy gondolták a jövőt, ami egyáltalán nem meglepő attól a párostól, akik elvileg az első lemezt készítették 1987-ben kizárólag hangmintákból. Állítólag egy japán turné során találták rá a kiadó filozófiájára, melynek anyagait egyelőre nem adhatták ki a saját nevükön, mivel 1993-ig még az említett Big Life-hoz tartoztak. Így kezdődött az egész a Bogus Order álnévvel készült Zen Brakes LP-vel, majd következett a mára legendás öt részes Jazz Brakes sorozat a Dj Food csoporttól. Ez előbb csak néhány közeli barátot jelentett Coldcuték mellett, akik a stúdióban segédkeztek, de aztán megérkezett két később igazán fontossá vált tag: PC (Patrick Carpenter), aki a The Cinematic Orchestra miatt szállt ki pár éve (mármint a formációból, hiszen a downtempo / nu - de inkább future - jazz alakulat szintén a kiadó égisze alá tartozik), illetve Strictly Kev (Kevin Foakes), aki mára egyszemélyes hadseregként kápráztatja el a hallgatókat és nézőket Dj Food-ként mesteri mixtechnikájával.
1994-ben megjött az első valódi Coldcut lemez, és persze sorban azok az előadók, akik nem csak egy posztot, de egy hetet is megérnének nálunk: 9 Lazy 9; Up, Bustle & Out; London Funk Allstars; Funki Porcini; The Herbaliser; Dj Vadim; Amon Tobin; Kid Koala; Animals On Wheels; The London Funk Allstars; Hexstatic; Clifford Gilberto; Mr Scruff.. és akkor még csak 2000-nél tartunk, ráadásul csak azokat említve, akik legalább nagylemezt adtak ki (és természetesen nem teljes így sem a lista).
Hogy mégis miről szól zeneileg ez a kiadó? Stílusbeli határtalanság, maximális eklektika. Bődületes sample-használat. Üsd addig a billentyűket, amíg ki nem jön egy jó dallam a hip-hophoz (Dj Vadim), készíts albumot schratchelésből (Kid Koala), csinálj annyira futurisztikus jazzt, ami még az unokáidnak is az marad (Funki Porcini), vagy alkoss egy olyan egyedi világot és hangzást, amivel totálisan megelőzöd a korod (Amon Tobin). Kísérletezés. A zene számít, nem a stílus.
Egy ilyen sorozat kezdéséhez pedig kevés jobb választás van, mint a klasszikussá vált darab a '97-es Let us Play!-ről, melyet egy másik remek ninja párossal, a Hexstatic-kal írtak közösen. A Timber-ben benne van az a kísérletezés és hangzás, amely nagyjából jellemzi a kiadót (csinálj alapot fűrészelésből és favágásból), a klipben pedig az, ami jól jellemzi azt az audiovizuális újítást a szórakoztatóiparban, amit a két páros véghez vitt később. Ha idevesszük még azt is, hogy Matt és Jon mennyire komolyan veszik a környezetvédelmet.. Na jó, ezeket már tényleg máskorra hagyom.