Nehéz erről a dalról írni, két okból kifolyólag: egyrészt közel sem vagyok annyira magam alatt (hat láb mélyen?), mint amikor rátaláltam hetekkel ezelőtt (bár ahogy hallgatom újra és újra, kezdek haladni afelé), másrészt pedig megtették előttem (onnan tudom, hogy ott akadtam rá), ráadásul úgy, hogy nem igazán lehet még mit hozzáfűzni.
Aki többet akar tudni emberünkről, az kattintson ide, még legálisan is hozzájuthat, mivel a BadPanda nevű netlabel úgy gondolta, ennyi fájdalom mindenkinek jár ingyen. Számomra mindenképpen az a legelképesztőbb információ, hogy 19 évesen valakinek ilyen hangja legyen, ezt azóta sem sikerült feldolgoznom.
Azt meg, hogy mennyire megvette a lelkem kilóra, tökéletesen tükrözi az év végén összeállított chartomra való betörése: úgy előzött meg pár napnyi ismeretség után hónapok óta kitartó kedvenceket, hogy még a 2009-es megjelenést sem vettem figyelembe. Márpedig szörnyen bürokratikus tudok lenni, ha listákról van szó. Akkor egyébként azt gondoltam, hogy vagy csak egy pár éjszakás kaland, vagy valami egészen komoly, és bár fél hónap telt el azóta mindössze, legszebb pillanataimban hallgatva is úgy érzem, mintha egy éles késsel vésnék fel a szívemre a kottát és dalszöveget hangról hangra.