Néniket a bácsiknak!
Induljunk ki onnan, hogy a cím jelentését illetően az emberiség fenntartásában hasznos részt alkotó elemek nem ellenkezhetnek a dologgal, a maradékot pedig már megszoktuk, hogy toleráljuk. Azonban már itt is érezni egy kis kommersz vonást, ami egyébként majdnem végig jelen van a Kiscsillag legújabb lemezén. Jó, tudom, hogy ez már nem a Kispál, de... Kissé szkeptikusan közeledtem az anyaghoz, úgyhogy a vettem a fáradságot eléggé helytálló lefestése az aktivitásomnak, midőn nekiálltam a hallgatásnak, talán emiatt lett ennyire pozitív csalódás a vége.
Általánosságban elmondható, hogy érezni a jótékony hatását annak, hogy a frontember ismerkedik a hangszerével, ami azt eredményezi, hogy egyszerű, letisztult, de kreatív és bátor gitártémák uralják az egész lemezt. Bátran fölvállalják a technika hiányát és ez nemcsak, hogy szimpatikus, de a néha primitívnek tűnő harmóniák nagyszerű hangulatot varázsolnak a hallgatóknak. Igazán szép munka. Az énekdallammenetek kivételesen jól sikerültek, gyönyörű ívet húznak a nem mindig tökéletesre komponált szövegre, és precízen illeszkednek a témákra.
A szöveg elég kettős.
A Lecsós részek erőltetettek, mint mindig, így ez nem okozott meglepetést, azért jó lenne minél kevesebbszer tollat ragadnia. A Kossuth-díjas szerzőről nehéz átfogóan nyilatkozni, mert tényleg felemás. Akadnak kifejezetten remekbe szabott költemények, amik a Kispál késői elmélyült dadaizmusát idézik bennem, egyébként ezek máig mérföldkőnek számítanak az életemben. Viszont néhány helyen olyan hatást keltenek a megoldások, mintha vagy Lecsó kiragadta a Lovasi kezéből tollat és odakaristolt néhány elcsépelt erőltetett gondolat, vagy egyszerűen csak nem sikerült túl jól.
Összességében nekem nagyon tetszik az új lemez, elsőre kicsit furcsa, de többszöri hallgatás után bele lehet szeretni. Egy biztos, Andrást nem lehet még mindig leírni, sőt, tud újat mutatni időről időre.
Utolsó kommentek