Azt hiszem lassan könnyebb lesz összeszámolni, hogy miknek nincs világnapja, de amíg az ember kap egy dátumot, amely miatt úgymond hivatalosan is teleszórhatja az összes üzenőfalát, miért is sajnálná mástól; az első mondatból kiindulva pedig még sokáig nem lesz ebből probléma.
Szombaton azok örülhetnek, akiknek mindig megdobban a szívük, ha valamelyik kedvenc lemezlovasuk nem cipel magával laptopot a fellépésre; akiknek feláll a szőr a hátukon, amikor a bakeliteket lecédézik; akik megszégyenítő módon múlják felül a lemezboltban bármelyik nő bárhol tanusított vásárlási őrületét: szombaton Record Store Day.
A zenét igen könnyű volt kiválasztanom hozzá, hiszen életem első vinyléről van szó, melyet még a bátyámtól kaptam - mikor még lejátszani se tudtuk. Furcsa, hogy akkoriban (olyan tíz éve) nem is létezett más Liebing három számot tartalmazó 12 incheséről a címadó American Madness-en kívül (esetleg néhanapján az Intruder). Nemrég találtam csak rá úgy igazán erre, azóta viszont állandóan emiatt helyezem a tű alá (még ha jóval nagyobb sebességen is). De hát ezek a lemezek már csak ilyenek.
Szóval aki teheti, áldozza a szombat egy részét arra, hogy támogatja e csodás helyek még csodásabb tartalmát (programok lesznek nálunk is, plusz egy rakás e napra szánt megjelenés), vagy legalább ne felejtsen el megemlékezni az ehhez fűződő élményeiről (amennyiben nincsenek, irány az első pont), mert ha valamivel, a lemezekkel tényleg szebb a világ. Kérdezzétek csak Nick Hornbyt: "Ez nem olyan, mint bélyeget gyűjteni, vagy söralátéteket vagy antik gyűszűket. Egy egész világ van benne, egy szebb, piszkosabb, agresszívebb, békésebb, színesebb, erotikusabb, haragvóbb, szeretőbb világ, mint az, amelyikben élünk; van történelme, földrajza, költészete és még egy csomó mindene, amiről tanulnom kellett volna az iskolában, beleértve a zenét is.”*
*Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi. Európa Könyvkiadó, 1998.
Utolsó kommentek