Mi emberek, hasonlítunk egymásra. Kinézetre, s jellemre. Hogy ez miért jutott eszembe a bejegyzés kapcsán? Mert ezt a zenét hallottam már valahol, ezt a srácot láttam már valahol, valahol máshol ahol nem ő volt, de mégis.
Vannak olyan munkák is, azaz pontosabban fogalmazva vannak olyan karakterek, akikkel egy teljes munkakör leírható. Mindenkiben él egy standard tanárnő frizurája, egy konyhás néni sziluettje vagy egy buszsofőr karkötőjének szolid lebegése a jegykiadó készülék felett, miközben gazdája az aprót adja vissza felszállás után.
Tipikus. Mondjuk ezekre a karakterekre.
Ahogy vannak tipikus karakterek, úgy vannak tipikus irányzatok is. Belénk ivódott hippi képek, virág a hajban 2013-ban készült 1970-es évekbeli kép. Félreértés ne essék, ezeket a hangulatokat nagyon nehéz hitelesen visszaadni. Ezeket a szimbólumokat nagyon nehéz új köntösbe öltöztetve tovább vinni. Hiszen mi emberek ugyanolyanok vagyunk. Ami elődeinknek tetszett, az nekünk is tetszik. Irányzatok jönnek mennek, de az érzések nem változnak. Ők és mi is szabadok akarunk lenni. Testileg és lelkileg. Az egyetlen probléma csak az, hogy ez teljesen sosem lehetséges.
Utolsó kommentek