Úgy terveztem, ha majd egyszer lesz egy autóm, esetleg legalább megtanulok vezetni egyet, csak arra fogom használni, hogy téli éjszakákon kimenjek vele az Osztyapenkóhoz, felbőgessem a motort (vagy mit szoktak vele csinálni), elhelyezzem a zenelejátszó alkalmatosságban a Holy Mount We Fell From The Sky című albumát, aztán meg se álljak vele Zamárdi felsőig, illetve, ha jobbra kanyarodni van kedvem, akkor Mosonmagyaróvárig. Az a lemez ugyanis számomra az egyik legjobb, legkedvesebb, éjjeli sztrádás száguldásra született kiadvány. Pont annyi dinamizmus van benne, amennyi kell az elsuhanó kilométerkövek látványát aláfestendő; az általa teremtett hangulat pedig kellemes és hosszas távolba révedésre ösztönöz. Posztoltam is róla nemrégiben, megvolt hát az okom rá.
A mai bejegyzésnek is van azonban apropója, hiszen a kanadai underground banda közben elkészítette következő albumát, ami múlt héttől már elérhető a bandcampes oldalukon. Rossz szokásomhoz híven a beharangozók által keltett kellőképpen felfokozott várakozás mellé némi félelemszerűség is vegyült, hogy ugye mi lesz, ha ez nem sikerül olyan jól, mint az előző. De hát most meg nézzetek csak ide, milyen boldog vagyok, hiszen legalább nyolcadszor hallgatom meg péntek óta a lemezt, és egyre csak tetszik s tetszik. Nincs gyenge pontja. Muszáj azt gondolnom, hogy ezek a kanadai fiúk ott a messzeségben tudnak valamit rólam, mert megint nagyon eltalálták, mi szabadítja fel a legtöbb dopamint a szervezetemben.
Kicsit most több szintivel, kicsit most érettebb hangzással rukkoltak elő, és a fentebb is említett hangulat, ami korábban már magával ragadott, most megint itt van, és utazik velem (vagy utazom vele), lélekben minimum Kanadáig vagy az Északi-sarkig. Ha ezek nem is jönnek össze a maguk valójában, a lényeg: most már megvan a sztrádás hazaútra is a hallgatnivalóm.
Utolsó kommentek