Van szabad 16 és fél percetek? 

A (csak amerikaiakból álló, mégis) tiszteletbeli krautrock bandává fogadott Sweet Smoke ezen szerzeményére érdemes rááldozni azt a bő negyedórát. Még ma, 2010-ben is tüneményes számról van szó - elképzelni is nehéz milyen agyömléseket okozhatott úgy negyven évvel ezelőtt, 1970-ben. A Just a Poke című LP teljes B oldalát uraló zenefolyam (az A oldalon szintén egyetlen szám, a Baby Night terpeszkedik) minimum három (de inkább több) tételből áll. A felütés becsapós, mintha csak egy east coast bandát hallanánk zöngedezni a butácska Sárikáról, ám a zene (eleinte csak lopva, aztán) egyre gyorsuló ütemben alakul át valami egészen mássá. Amikor a wah-wah hápogása eléri agyunk rejtett zugait, már szügyig tocsogunk a pszichedéliában. Mire megszoknánk az ezt az új helyzetet, (a basszer sunyi brunnyogása közepette) hoppá! Észre se vettük, de kilőttek minket az űrbe. Egyenesen a ritmusszekció (és az sátáni hangmérnök) (a potméterek tekergetése közben arcáról biztosan nem hervadt a üdvözült vigyor) karmai közé kerülünk. Nincs kegyelem. Féreglyukról-féreglyukig hajtanak, űznek bennünket (igazából nem is bánjuk), fül(és szem)tanúi leszünk csillagok születésének, halálának, szuper- és egyéb nóváknak, neutrínó-zuhatagokon hatolunk át, belep minket a kozmikus por, és mielőtt beszippantana bennünket egy fekete lyuk (lehet, hogy ezt se bánnánk) az intergalaktikus szambakommandó szaxofonból szőtt szivárvány segítségével visszamenekít minket kis hazánkba, az immár megújult Földre. Gaia mosolyog ránk, megsimogatja buksinkat, mesét mesél, mi pedig (a sok átélt kaland hatására) édesdeden cuppogva elszundítunk jóillatú puha keblein.

Vagy valami ilyesmi.