Olyan szám következik, ami jóindulattal sem nevezhető topogtatható slágernek és lehetetlen háttérzeneként hallagtni. Az, ahogy Flora Purim eljut a ködevő filozofálgatástól a tényleges cselekvésig, sokkal inkább zenés monodráma, vagy ha úgy tetszik: performansz. Mindenesetre megvilágosító élmény. (Persze nincs rá garancia.) De nem akarom lelőni a poént, és az embernek úgyis önmagának kell átélnie az ilyesmi dolgokat. Zengedeznék inkább az előadókról pár sort.

Airto Moreira a ritmushangszerek nagymestere. Élete során olyanokkal dolgozott együtt (a teljesség igénye nélkül), mint Miles Davis, Dizzy Gillespie, Paul Simon, Sergio Mendes, Al DiMeola, Stan Getz, Antonio Carlos Jobim, George Benson, George Duke, Freddie Hubbard, John McLaughlin, Astrud Gilberto, Bobby Hutcherson, Jim Hall,  Cal Tjader, Donald Byrd, Cannonball Adderley, Eumir Deodato, Carlos Santana, the Carpenters, Transglobal Underground, Tina Turner, Stanley Turrentine, Chicago, Chick Corea, Herbie Hancock, Dee Dee Bridgewater vagy éppen a Weather Report. Impresszív lista!  De nem csak, mint sessionzenész alkotott nagyot, saját lemezeivel is olyat tett le az asztalra, amit csak megköszönni lehet.

Flora Purim, Airto felesége (immár vgy ötven éve), pedig legalább akkora egetverő zseni, mint férje. Már-már sámáni erővel énekel hat oktáv terjedelemben, és a színpadon olyan szabadságról tesz tanúságot, ami elképesztő személyiséget sejtet.

Airto és Flora egyébként (Dizzy Gillespie hatására) a Bahá'i hitnek hódolnak.

Az O Sonho az 1971-ben megjelent Seed On the Ground című albumról került ide. A lemez a brazil jazz fénykorának egyik legcsillogóbb ékköve, és nem mellesleg a világ egyik legpszichedélikusabb lemeze (legalábbis szerintem).