Az összes ablak kiakasztott állkapoccsal tátog s próbál minél több levegőt
belehelni a szobába. Az éj leszállt. Apokaliptikus pátosz lengi be a gangot.
Az a minimális szellő, ami az árvalányhajat himbálja csak kedélyborzolásra
elegendő. A szemközti műteremből pislákoló fényt denevérsuhogás szaggatja
széjjel. Mielőtt felkel a nap, támadnak a miazmák és fejvesztett lovak
vágtatnak le a körhintáról. A fenti, meglehetősen asszociációdús nevet
magára aggató londoni kvintett -mely a Guapo-ból Daniel O'Sullivan
vezényletével rágta ki magát - hangulatfestésben igencsak jeleskedik.
Muzsikájukat a viszonylagos nyugalmi állapotból indulva egyre inkább
elboruló avant-garde őrülethullám jellemzi. A pszichopata zongorafutamok,
fel- felnyerítő gitártémák, a hegedűnyiszorgás, a kísértetkastélyt idéző
autoharp- és orgonaszólamok, a harangjáték és a háttérben csengő-bongó
aláfestő zajok mintha a delirium tremens-ben megélt, horrorizált Dr. Caligari
hátborzongató auráját hívnák életre.
A felnyergelt fejetlen lovak ménesével pörögjön 2005-ös "Perils" albumukról
a "Perilous Fathoms".
Eklekticizmus! Hátborzongatás! Fertőzésveszély!
Utolsó kommentek