A két középiskolás angliai srác, a főleg dj-skedésben érdekelt Andy Turner és inkább a zene mérnöki, technikai része iránt rajongó Ed Handley a '80-as években ismerkedett össze. Néhány évvel később, 1989-ben találkoztak Ken Downie-val és alapították meg a The Black Dog-ot.
Hasonlóan a detroiti szcéna számos alakjához, ők is teljesen kerülték a nyilvánosságot, tulajdonképpen csak emailen lehetett elérni őket. Bevonultak a stúdióba, és az elektronikus zenét tekintve túlzás nélkül mondhatjuk, hogy legenda született. Persze akkoriban közel sem volt ez ennyire egyértelmű, de utólag már okosabbak vagyunk. Kevés olyan stílus van, amely ne keveredett volna a zenéjükben, ezért is nehéz körülírni műfajilag, hiszen az úgynevezett idm-től kezdve az ambienten át technóig mindenből merítettek, a dzsesszről nem is beszélve. Közben a két régi barát párhuzamosan csinálja a Plaid-et, ami sajnos vagy nem sajnos, de fontosabb lett számukra, úgyhogy '95-ben kizárólagosan azt folytatják.
Ken Downie magára maradt, de nem kellett félteni. Bár a Music For Adverts (And Short Films) után egy nagyon hosszú szünete következett, közben megtalálta Martin és Richard Dust-ot, akikkel 2005 óta ismét hibátlanul működik a The Black Dog. Azóta már a negyedik lemezük jelent meg, legutóbbi például idén, amelyben éppen Brian Eno legendás Music for Airports-a után csinálták meg a Music for Real Airports-ot, mivel szerintük az előbbi nem mutatja meg eléggé, milyen egy igazi repülőtér (amiről egyébként biztosan lesz szó még, mivel eddig az első helyezet nálam a 2010-es megjelenéseket tekintve).
Most viszont a visszatérés utáni második, 2008-as Radio Scarecrow-t emelném ki több okból. Egyrészt, mert az egyik legjobb dolognak tartom, ami a stílusban történt az elmúlt pár évben, és legalább olyan fontosnak, mint bármely másik albumukat (sőt). Erről választottam a mai darabot is, amelyben gondolom mondani sem kell, kik előtt tisztelegnek / kiket értelmeztek újra (tovább). Ami pedig most mindennél fontosabb, hogy a The Black Dog szombaton végre Magyarországra látogat, az A38 hajón hallhatunk valószínűleg egy olyan live actet, amilyenhez nem sűrűn lesz szerencsénk. Ezért is ajánlom az említett lemezt, amely egy olyan tökéletes utazás, mint amire a hétvégén is számíthatunk.