Richie Hawtinos poszt már régen volt, ma egy kicsit más (bár mindenképpen zenéhez köthető) oldalával fogunk megismerkedni. Pályájának első évtizedében előszeretettel kollaborált más, általában a technózenei színtérhez köthető művészekkel, többek közt Joey Beltrammal, és Daniel Bellel. '94-ben összehozta a sors a német kortárs ambient szcéna egyik kiemelkedő alakjával, Peter Namlookkal, s ki tudja miért, életképes ötletnek tartották azt, h együtt hozzanak össze egy albumot. A szakma és a közönség pozitív véleménnyel volt a lemezről, amit később még kettő hasonló követett. Végighallgatva a három cd-t, jól megfigyelhető, ahogyan a hangzás szépen eltolódik a Namlookos túlsúlyból Hawtin dominanciája felé, ezért én úgy gondoltam, hogy megállok félúton, a második lemez középső számánál és egy kicsit elidőzöm itt.