Hiszen a mai napon üljük blogunk történetének ötödik születésnapját. Végezzünk egy gyors számolást: aszongyahogy, minden napra egy zene, vagyis ötször háromszázhatvanöt az ugyanannyi, mint egyezernyolcszázhuszonöt.
Nekem aztán ne mondja senki, hogy egyszerű feladat néhány dalt csak úgy kiemelni ebből a temérdek mennyiségből! Annál ugyanis sokkal több a kedvenc. No de ha már ez a mai nap koncepciója, beállok én is a sorba. Íme az én ötödölőm:
Can - Moonshake
Tengereczki Pál, avagy az egyzene kraut nagymestere merészelte elkövetni az alábbi posztot még 2010 idusán.
Erős kezdés, nem vitás!
Az eredeti pasztőrért ide nyomjatok.
King Khan & The Shrines - Torture
Bicsértessék half nelson-t, aki megmutatta ezt a dalt! Frenetikus ez a Khan, ha valaki, akkor ő aztán csávó a javából! Csak úgy árad belőle az önbizalom, de nem a tenyérbemászós, hanem az a humorosan túlcsorduló fajta. A kuplungbéli koncertjük óta abszolút elfogult vagyok irántuk, keresztbe kasul hallgatván dalaikat.
Itt olvashattok a hírhedt King Khan és a medvedisznóember analógiájáról.
Talking Heads - Psycho Killer
Ez a dal varázslat, akarommondani Balázslat. Kész, vége, haccáz!
The Machine - Moons of neptune
Azt hiszi, annyi idős lehetett, mint a Kinder csokin a kisfiú, amikor először feltekintett az égre. Azóta is nagy lelkesedéssel tekergeti a távcső tekerentyűit. A szavakkal is szereti ugyanezt tenni: csűri, csavarja, összekeveri, felcseréli, kifordítja, befordítja, hogy aztán ne maradjon más végül, mint egy kozmikus gigász brutyó.
Az apróbetűsrészben még többet megtudhattok az égiekről. Itt, ni.
The Durutti Column - The Missing Boy
A kutyafáját, half nelson!
Ezt megint jól odacsináltad!
(Vagyis ide.)
Utolsó kommentek