Nem ez az első, és vélhetően nem is az utolsó olyan dal, amit nagyon szívesen pöccentenék ide a blogra, de nem vagyok biztos benne, hogy idevaló. A bizonytalanságot okozhatja egyfelől vélt vagy valós stílusidegenség (habár, győztem már meg magam arról, hogy ez nem lehet akadály), de akár satöbbi is; ugyanakkor inkább azon csúsznak el általában ezek a dalok, hogy általuk kiderül, mennyire popfej, vagy egyszerű, szürke tucatízlésű személy vagyok én. Ilyenkor próbálom meggyőzni magam arról, hogyha csak egy, csak egyetlen egy ember nem ismeri ezt vagy azt a dalt, akkor már érdemes volt (értsd: van nálam popfejebb, tucatabb ízlésű látogató/blögger).
Mindegy, már így is hosszú a lé. Ha alapvetés, hát alapvetés, akkor meg se kell hallgatni, a kommentekben el lehet küldeni jó kurva édes anyámba, hogy pazarlom a drága időtöket itten, én pedig ez esetben otthon csöndben be fogok ülni törökülésben a sarokba, s olyan sokáig szaggatom majd a ruhámat egy zsilettpengével, mereven a falat bámulva, hogy közben másfél méteresre nő az orrszőröm, a fülszőröm meg berasztásodik. És majd ezt fogom hallgatni, oda-vissza, furtonfurt.
Utolsó kommentek