- Hektor, baszdmeg! Kilóg a valag! - vakkantott oda idióta kölkének Zaporozsec, a félszemű apja. Dühítette, hogy tizenhat éves ivadéka nem képes értelmesen felöltözni: kinőtt pantalló, gyűrött, büdös, fakó, kihízott, lukas hónaljú trikó, elvásott cipő, kilógó bal nagylábujjal. Undormány gúnya. Mit dühítette: egyenesen égnek állt a haja, és a következő pillanatban szívroham következtében elhalálozott. Ez 74 napja történt, halottak napján. Mily meglepő.
Hektor szomorú is volt, nem is. Hisz bár écsapa megdögölt, lett új gatya, új póló és lábbeli is lesz most már, hála istennek. Egyik szeme sírt, másik nevetett. Ezt apja korábban nem mondhatta volna el magáról [hogy miért (ha a feledés homálya borult volna rá), lásd fent].
Kishúga, Konyhamalacfos (született Ótvar Dzsamendzsuk) a nappalibul bámult kifele a tornácra, kolbászbefőttet evett tarhonyalekvárral, koviubival, és nem zavarta, hogy undorodik tőle, csak nyámnyogott, ostoba szemeivel a gazba kiöntött vecsési savanyúra bambulva. Mit undorodott, kifordult a bele, rája a fotelágyra, oszt nem kellett neki se több, belehalt sérüléseibe tüstént.
És Hektornak annya is volt, de ő ma még életben marad. Rohadjak meg, ha ez művészet.
Utolsó kommentek