A Lamb az egyik nagy kedvencem, így aztán szinte örömtáncot jártam, amikor a jó hírt hallottam, hogy ötödik albumukon dolgoznak. Mivel Lamb poszt már volt pszichedélia jóvoltából, így ezt az örömhírt Lou Rhodes-zal fogom most megünnepelni; ráadásul megérdemli, hogy nagyon egyedi és jó hangja előtt külön is tisztelegjünk.
A zenekar 2004-ben azért döntött úgy, hogy szünetelteti a közös alkotást, mert úgy érezték, mindent megadtak már a közönségnek, amit ketten tudtak, mindennek tetejébe Lou-ban még erősebben elkezdett buzogni az akusztikus zene utáni vágy, mint addig. Állítólag pont emiatt nem ment olyan gördülékenyen a negyedik Lamb album készítése: Lou már fél lábbal kikívánkozott a stílusból, ez visszafogottabbá is tette a Between Darkness and Wonder-t az addig megszokottól.
2006-ban megjelent a Beloved One; és akusztikusabb, lágyabb, mint amit valaha az anyazenekartól el tudtunk volna képzelni. Ráadásul a természet leánya visszatért gyökereihez, a folkhoz - és érezhetően hazai pályán mozog: a hangja tágabb teret kap, szabadabb, így igazi örömzenélésnek lehetünk fültanúi.
A mai zene az egyik első kedvencem volt az új, és mégis régi Lou-tól. Mára már a harmadik albumát is kiadta - és bár nagyon örülök, hogy újra egymásra találtak Andy Barlow-val, azért remélem, hogy még egyedül is ontja majd magából a dalokat.
A lenti "videó" nem túl változatos, sőt - Lou Rhodes ugyanazon fotójában lehet gyönyörködni pár percig, de így legalább nyugodtan hallgatható a zene elkalandozó gondolatok mellett is.
Utolsó kommentek