Ennyi maradt csak... Csak egy szív alakú doboz.
Egy sóhajtásból erőt merítek és leemelem a fedelét.
Nehezebb, mint gondoltam, szorongani kezdek, fázom.
Félrelököm a kezem ügyébe kerülő kétes hitelességű emlékeket, hiszen egy konkrét képet keresek, anélkül, hogy minél kevesebb súlyos ábrát kellene azonosítanom, veszélyes hely ez. Arccal lefelé fordítom a pubertást, hátat fordítok a biokémiai forradalomnak,most nem az ő idejük jött el a szembesítésre.
Megvan, megmarkolom... Majdnem megfagyok, ráz a hideg.
1994. április 9.
Átlagosan reményvesztett ébredés egy 14 éves későn érő fiúnak. Unalmas készülődés a suliba, közben hogy föl tudjam venni a hormonok okozta fölfordulást zenét keresek, véletlen átfordítom a rádiós-kazettás magnóm a jelvevő funkcióra.
Danubius Rádió. 7 óra, hírek. blablabla. Belefeledkezek a megnyerő külsőm kialakítsába, majd hirtelen meghallom a szót. A nevet, mely egyet jelent az enyémmel, mintha a saját nevemet mondták volna ki. Kurt Cobain... odarohanok.
A világhírű rockzenész önkezűleg vettet véget életének 27. évében seattle-i otthonában az előző nap folyamán...
Sötét, néma andalgás. Próbálom, de nem tudom fölfogni. Erőlködöm, de nem megy semmi sem, kezd felemészteni.
Anyu kizökkent, el fogok késni.
Elindulok a gyalogszerrel is 5 perc alatt megközelíthető általános iskola egyik végzős osztályába. Sírok.
Nagyon fáj. Nem értem, mi ez az egész, mintha én haltam volna meg.Fogalmam sem volt ugyan róla, de azon a reggeli sétán tényleg meghaltam.
Lezárult valami, valaki. A gondolatok feldolgozhatatlansága miatt, hosszú évek teltek el, még a tudatalattimnak sikerült összegyűjteni, és egy dobozba gyűrni mindent.
Ennyi maradt csak... Csak egy szív alakú doboz.
A történet nem annyira öncélú, mint amilyennek először tűnik, hiszen ez nem csak rólam szól, hanem egy egész generációról. Olyan élőlényekről, akiknek, ha még akár 20 év múlva is valaki odavágja, hogy "smells like...", egyből az ölükbe pottyan a saját kis szíves dobozuk.
A Nirvana-t rengeteg kritikával lehetne illetni objektív oldalról.
Ha a gitározást nézzük, technikailag egy korai Nirvana számhoz egy teljesen laikus embernek is 4 húrral rendelkező gitárra van szüksége, és megfelelő elkötelezettségre, 1-2 óra gyakorlással már színpadképes lehet.
A basszus terén sincs nagyobb kihívás, inkább az alázatos szőnyegezés a funkciója, egyébként a Nirvana esetében ez maximálisan kielégítő, és sok technikásabb basszusgitáros példát vehetne Krist Novoselic elfogultságáról, hogy néha a háttérben maradás jobban elősegíti a komplex egész képnek szolgálatát.
A dob már más tészta. Dave Grohl fanatikus-fantaszikus energikussága és tudása igazán impozáns vonásokat rak a rendezetlen alapba.
Ének? Ezt már nehéz csak tárgyilagosan vizsgálni. Hiszen gyakran pontatlan, csúszkáló, behatárolt. Másfelől a hang mellett nem mennék el szó nélkül, hiszen megvolt benne az ami a nagyokban. Megszólít, megfog... szeretem.
Összefoglalva objektívan egy zenei pöcegödör lehet amúgy.
Akkor miért volt mégis ekkora felhajtás? Mi a siker magyarázata?!
A válasz egy kérdés: Ki az a barom, aki a zenét csak objektíven közelíti meg néhány zenei kritikuson kívül? Pár túlképzett köcsög biztos van még.
A hatás, amit keltett a Nirvana zenéje, az egy hang volt milliók fejében, egy nyomasztó erő, ami valósággal letépte az álarcokat, melyek mögé menekültünk. Más kérdés, hogy a felgyülemlett feszültséget, a társadalomhoz fűzödő élénk undorunkat, csak egy másik maszk felhelyezésével tudtuk elviselhetővé folytani, ez volt a grunge. A Nirvana összefogott minket: szakadt-tépett fiatalokat, és irányt mutatott a gyűlöletünknek, hozzánk szólt és kimondott mindent, amit mi nem tudtunk. Gerincet adott.
Több volt, mint egy hamis, ügyetlen játék, és ez most már legyen konklúzió.
Azért választottam ezt a számot tőlük, mert ezt örökségül hagyta ránk Kurt, én is csak tavaly hallottam először, pedig milyen jól lehetett volna léggitározni rá a tükör előtt eddig is!
A sappy ugyan azt jelenti, hogy ütődött, de én szívesen belekényszerítem abba a szójátékba, miként jelentheti a boldog-szomorút (sad+happy= sappy) amúgy Kosztolányi módra, ez pedig már harmonizál mindennel, amit a dolog iránt érzek, és érezhetnek a többiek is a grunge világméretű táborából.
Mondanom sem kell, hogy a saját haláláról énekel, mint azt már megtette jópárszor a bekövetkezett tragédiája előtt.
Vajon a munkásságára rímelő halála emelte ennyire kultikussá? Szerintem igen...
Hogyan lehetne orákulum egy meghízott, dagadt, ráncos, megtört forradalmár?!
Utolsó kommentek