Lehetne boncolgatni még a mostanában egyre többször emlegetett dark- vagy tört-techno vonalat, de aki érintett benne az úgyis eleget tud, a többiek meg nem biztos, hogy túlságosan szívesen szánnának erre még több időt.
Aztán mesélhetnék arról is, hogy a bátyámon keresztül mennyire fontos szerepet játszik Oliver Ho a személyes zenetörténetemben, vagy pont arról, hogy a bátyám mekkora hatással volt rám ezen a téren. De előbbi nem túl érdekes, az utóbbi pedig azért lesz mellőzve, mert a fiú testvérek mégsem érzelgősködnek, na.
Néhány mondat erejéig viszont mindenképpen érdemes foglalkozni a londoni művészről. A '90-es évek elején kezdett el komolyabban foglalkozni a zenével, legfőképp a Warp Records hatására. Így kezdetben természetesen kísérletiesebb eredmények születtek, majd találkozott James Ruskinnal és jöttek is az első korongok a Blueprint kiadó gondozásában. Bár legtöbb zenéje inkább a raktárépületekben rendezett bulik és keményebb techno klubbok hangulatához passzol, mégis van valami ezekben a kiadványokban, amitől sokkal többnek érzem őket, mint számos stílusbeli társát. Valószínűleg a kísérletezés iránti nyitottság az egyik fő oka ennek, illetve egy olyan sötét hangulat (gyakran törzsies dobok és ének felhasználásával), melytől a végeredmény számomra mindig roppant misztikus volt. Ehhez pedig nagyon jól eltalálta az évtized végén indított kiadója nevét is, a Meta Records-ot. Persze emberünk kalandozott a tech-house, minimalistább dolgok és számos egyéb stílus felé, úgy érzem mégsem ezek jellemzik a legjobban Ho hangzásvilágát.

Egyrészt megvan a hangulata (vagy legalábbis egyfajta poénja) annak, amikor egy-egy előadó több tucat néven jelentet meg zenét (tökéletes példa ide az egész Underground Resistance haderő, vagy épp a hip-hop egyik legnagyobb mágusa, Madlib, aki valóban több tucatnál jár), mégis kissé idegesítő tud lenni, mikor ok nélkül jelentet meg mindenki pár lemezt minden név alatt (persze sosem lehet tudni mikor teszik ezt egy-egy szerződés miatt). Ugyanúgy a szívem szakad meg, mikor egy-egy régi kedvencemnek hallgatom az újabb zenéit / mixeit, és ezáltal annak a bizonyos névnek akaratlanul is degradálódik az értéke a szememben - hiába okozott akár éveken át boldog órákat naponta (tökéletes példa ide Umek, Sven Vath vagy épp - hogy egy közeli példát mondjak - Dj Palotai). Pedig senki sem várhatja el a zenészektől, hogy 20 éven át egy stíluson belül, főleg hogy undergroundak maradjanak. Ezért is jár ki külön tisztelet a mai zene alkotójának, mivel 2006-ban új irányba indult, de mindezt Raudive alteregóján. Ráadásul annak ellenére, hogy elhagyott jó pár bpm-et és a tördelést, a kísérleti és sötét hangzását ugyanúgy magával hozta ide is. Eleinte nem voltam oda ezért a váltásért, de mára kezdem annyira megkedvelni ezeket is, hogy még az sem zavarna, ha azon a bizonyos, oly nagy jelentőségű néven jelentek volna meg.
Jöjjön egy kevésbé ismert darab az első nagylemezéről, melyben nagyjából minden benne van, amiért 10 év után is akkora élmény Oliver Hót hallgatni.