Grandiózus csinnadratta nélkül érkezett a mozikba tavalyelőtt Dyga Zsombor Köntörfalak című filmje - nem mintha bármilyen szempontból is szüksége lett volna a hype-ra. Nem, ez valahogy nem az a film. Egy háromszereplős alkotásról van szó, amely az utóbbi évek egyik legnézhetőbb magyar kvázi közönségfilmje, a szó jó értelmében. Adott egy, ha nem is különösebben eredeti és vérfagyasztó, de ahhoz, hogy lekössön, eléggé izgalmas, és nem lankadó, üresjárat nélküli történet (közhely, közhely, de itt még mindig bukik a mai magyar filmek bántóan nagy halmaza). Van hozzá egy lakás, ahová biztosan minden kedves (fővárosi) blogolvasó szívesen bevackolná magát egy időre. Kapunk bele egy Rába Rolandot, egy Elek Ferencet és egy idétlen nevű, ám annál vonzóbb, és mellesleg igen meglepő hangi adottságokkal rendelkező Tompos Kátyát. Gyakorlatilag tökéletes munkával gyúrta egésszé Dyga a színészeket, a sztorit, a környezetet, a párbeszédeket, és az ezek alkotta szimbiózisba még mi magunk is beférünk, ami megint csak kellemes meglepetés a gyakran a keserű magyar valóságon együttrinyáló/együttnevető honi filmpiacon. A Köntörfalak karakteres, van neki hangulata, ez ad, ez után jóérzéssel lehet felállni a mozi- vagy a karosszékből. 

Persze milyen film is lehetne az, amelynek első képkockájával együtt szólal meg (az éppen egy héttel ezelőtti bejegyzés kapcsán idecitált) Szabó Gábor Mizrab című dala? 

(A Köntörfalak megtekinthető itt.)