Mai versenyzőnk egy ausztrál zenebohóc (hát azt hiszem nincs jobb magyar szó az egyszemélyes zenekarra) (hacsak az egyszemélyes zenekar jelzős szerkezetet nem számítjuk annak), aki nemcsak a felvételeken, de a koncerteken is (szinte) egymaga játszik minden hangszeren. A szinte azért került bele, mert néha kíséri egy dobos/kongás.
Elképesztő! A srác, amit produkál, már ahogy körbebarikádozza magát a felszerelésével: gitár, didgeridu, kisdob, lábdob, konga, tam-tam, csilimpek és csengők, az egyszerű halandó számára felfoghatatlan és áttekinthetetlen - de nem hallgathatatlan. Nem is csoda, hogy Xavier a nevesebb fesztiválok elmaradhatatlan látványossága (csak azt nem értem, hogy a Szigetre vagy a Voltra miért nem képesek egyszer meghívni)(mennék, mint boldogult úrfikoromban, nem törődve porral, tömeggel, bűzlő hónaljakkal, hányással és In-Kalosokkal).
Persze ebben a felállásban nem lehet, és nem is kell nagyzenekari hangzásra törekedni, mert ez a lecsupaszított, csontjáig savazott zene is van olyan ízes, mint a legfinomabb kengurugulyás.
Ehh! Ha újjászületnék, Xavier Rudd szeretnék lenni!
Utolsó kommentek