minden napra egy zene

Kezdem hiányolni azokat az órákat, amikor az aktuális trendekről megfeledkezve kutatok olyan zenék után, melyekkel a születési évem vagy helyem miatt esélyem sem volt találkozni. Azt hiszem nem ez az első olyan bejegyzésem, ahol emiatt sajnálkozom, de kimaradni minden fontos zenei megmozdulásból született zeneőrültként pont olyan szomorú, mint ahogy hangzik. Na nem mintha nem tudnék panaszkodni, ha mondjuk a megfelelő időben vagyok Detroitban, Chicagóban, Berlinben vagy akármelyik olyan városban, ahol olyan dolgok történtek, amelyek még így is óriási hatással lettek sokunk életére. És az sem először szerepel a blogon, hogy rengeteg olyan stílus éledt fel, amely egy időre háttérbe szorult.
Természetesen tisztában vagyok vele, mind tisztában vagyunk vele, hogy a nudiscóhoz hasonlóan a house reneszánsza sem egyenlő azzal, mint ami akkor volt, amikor a híres korszakát élte. Ezekről lecsúsztunk, ez van, de legalább itt van ismét egy rakás olyan előadó, akik hozzányúlnak a 10, 20 vagy akár még több éve virágzott stílusokhoz, és mi pedig, akik ugyanilyen hosszú évek óta sajnáljuk magunkat, most végre nem reménytelenül bulizunk úgy végig szombat éjszakákat, hogy azokra a bizonyos hangokra, hangzásokra várjunk.
Szóval nagy pacsi Toddla T-nek, amiért beállt a sorba, és előrukkolt ezzel, hogy 5 perc erejéig a '90-es évek boldogsággal teli house bulijait csempéssze a táncparkettekre. Ráadásul már az is fix, hogy nyáron mi szól a legtöbbet a kocsiban.

(Ui.: beletekerni ér, de csak egy percet, hogy több időtök legyen régi zenék után kutatni!)