Már megint a multiinstrumentalisták! Illetve már megint egy multiinstrumentalista! Ezúttal Nick Talbot, aki alapítója-agya-frontembere-vezéregyénisége a brit Gravenhurstnek. A bandát még akkor találtam meg magamnak, amikor a mindig zseniális Warp kiadó által megjelentetett albumokat fésültem át töretlen lelkesedéssel (a kétezres évek közepén történt mindez), és bár tisztelem-becsülöm az elektronikát, üde színfoltként hatott a bristoli legénység gitárcentrikus muzsikája, mellyel - bár a Warp már akkor érezhetően nyitott egy nagyot ebbe az irányba is -, még mindig kisebbségben volt az (egyébként szintén kiemelkedő) elektronikus előadók mellett.

Azt még amúgy nem álmodtam meg, hogy Nick hangját most akkor szeretem-e vagy nem (van egy olyan gondolatom, hogy nem az éneklés a fő erőssége), de a számok így is nagyon jól működnek: csakúgy zúdítják ránk a sokszor nagyon igényelt melankóliát. Ha nem ismeritek őket, javaslom, hogy kezdjetek az itt hallható Velvet Cell-lel. Talbot itt kicsit keményebben fogja a gitárt, de más dalokban remekül tetten érhető az akusztikus hangzás iránti elkötelezettsége is (erről tanúskodik egy 2007-es akusztikus "take-away show" is, ahonnan pedig ezt a dalt ajánlom).

Na, de ne szaladjunk ennyire előre!