Az egész egy rémálommal kezdődött, illetve nem is eggyel, egy egész éjszakányival. Miután összeszedtem, hogy melyik részlet honnan férkőzhetett a fejembe, már csak arra voltam kíváncsi, hogy miért most. Végre időben lefeküdtem, nevetve aludtam el Simpson család részekre, aznap mozogtam, viszonylag normálisan étkeztem, még gyümölcsöt is ettem. Bár magyarázatot nem találtam azóta sem, helyette az asszociációnak köszönhetően beugrott egy zene, amit olyan 7-8 éve mutattak: amire emlékeztem belőle, az az előbb leesett, hogy sajnos máshonnan való, az viszont megvan, hogy ha nem is az a tipikus, de egy trance számról van szó. Ami pedig az érdekessége, hogy tele van olyan hangokkal, melyek bizonyítottan hatással vannak az ember álmaira - álomkutatók, pszichológusok meg nem tudom kik segítségével gyűjtötte össze ezeket. Persze amint kitaláltam, hogy milyen jó lesz így felvezetni a posztot, kénytelen voltam ráébredni, hogy csak egy 'q' rémlik a címből, és abban sem vagyok biztos. Hiába túrtam a régi dvd-ket végig, hiába kerestem rá mindenféle marhasággal, pár óra után feladtam. Most már ott tartok, hogy talán ezt az egészet is csak álmodtam. Na mindegy.
Ha már a youtube-on jártam, megnéztem a feliratkozások legfrissebb videóit, és akkor megnéztem ezt. Néztem. Meg hallgattam is, persze. Aztán megtettem ezt újra, és még harmadszor is. Aztán csináltam tovább a dolgom, csak akkor látogattam vissza arra a lapra, amikor megkörnyékezett a csend. Közben pedig szép lassan, nem úgy, mint amikor az utcán meglátod és tudod, hanem amikor találkozásról találkozásra, emailről telefonbeszélgetésre, esetünk pedig hangról hangra, beleestem.
Valószínűleg hetekig kell hallgatnom ezt, mire eljutok az albumig is, mert még mindig nem volt hozzá szerencsém, pedig Jon Hopknis egyike azon zenészeknek, akiktől egyrészt már akkor is csodát várok, ha épp csak lefújja a port valamelyik hangszerről vagy kütyüről, másrészt pedig akkor is oda vagyok meg vissza, ha csak lefújja a port valamelyik hangszerről vagy kütyüről. Az előző lemeze után, melyre az Insides szót vésték fel és amelyben úgy keveri a kísérleti elektronikát a modern klasszikus elemekkel, hogy olyanból sokat még nem hallott a mezei zenerajongó, félig-meddig meglepett, hogy ezúttal a számomra idáig ismeretlen King Creosote-tal való közös munka végeredménye egy kicsit folkos, kicsit akusztikus, kicsit elektronikus és kicsit indies album lett, de ez csak egy olyan meglepődés, mint amikor meglepődsz, hogy ma esik, amikor tegnap még úgy sütött a nap, és persze esetünkben szereted az esőt.
Most pedig már nem is izgat, hogy mi lehet az a keresett zene, egyébként is, hagyjuk békén az álmaimat. Itt van nekem a Bubble, amiben megvan minden, amire éppenséggel most szükségem van: nyugalom, remény, romantika, egy óriási ölelés és rengeteg vértelen álmodozás.