Amon Tobin nevével életemben először akkor találkoztam, amikor úgy 2005 tájékán egy kedves barátom felhívta a figyelmem az El Cargo című szerzeményre, ami már az első hallgatás során szó szerint letaglózott. Olyannyira, hogy újra és újra muszáj voltam benyomni azt a bizonyos ‘Play’ gombot, majd ez odáig fajult, hogy napokig nem tudtam szabadulni a daltól. Teljesen a hatása alá kerültem. Szegény családom szerencsétlenségére akkoriban még nem rendelkeztem egy jó hangzással bíró fülessel, így ők is kénytelenek voltak megbarátkozni ezzel a szülői fül számára könnyen emészthetőnek éppen nem nevezhető muzsikával.

Itt kezdődött a kissé egyoldalú szerelem köztem, és a brazil szármázasú, jelenleg Kanadában élő producer között, ami az igazat megvallva sajnálatos módon kihűlt az elmúlt 4 évben, ugyanis ennyi idő telt el Tobin 2007-es stúdióalbuma, a Foley Room megjelenése óta. Ennek ellenére azt hiszem, enyhén fogalmazok, ha azt mondom, hogy izgatott lettem, amikor körülbelül két hónapja youtube-on beleszaladtam egy videóba, melyben maga a művész pár percben bemutatja, hogyan állította elő készülőfélben lévő új albumához a különboző hangokat, zajokat például nyikorgó szék, vagy éppenséggel villanykörte felhasználásaval, hogy ezeket aztán szinte felismerhetetlenségig eltorzítson egy bizonyos Haken Continuum nevezetű szerkentyű segítségével.

Az ISAM névre keresztelt album köszöni szépen, jól van, május 23-án napvilágot látott, Tobin pedig turnéra indult, méghozzá nem is akármilyen vizuális elemekkel tarkított show-val, melynek, ha minden igaz, bő egy hét múlva én is szem és fültanúja lehetek. Addig is hallgassátok velem együtt az album nyitószámát, a Journeyman-t.