Mikor pár éve, felmondásomat követően egy (akkor már) korábbi munkahelyemen búcsúzkodtam (akkor már) ex-kollégáimtól (mely munkahelyen nem mellesleg most jó alaposan aprítják a dolgozókat, küldenek el tömegeket ilyen-olyan megfontolásból), akkor egyikük, akit humora, valamint tájékozottsága és tudása miatt meglehetősen tiszteltem, azt mondta nekem mintegy elköszönésképpen, hogy "látod, pontosan erre a szar helyre volt szükségünk, hogy két ilyen nagyívű pálya, mint a miénk, keresztezze egymást". A nem annyira rejtegetett irónián túl azért természetesen igazság is lakozott e mondatban, hiszen mégiscsak kellett egy pont a térnek és időnek a metszetében, ahol mi találkozunk és több ízben eszmét cserélünk. Azóta se egyébként, de nem is ez itt a lényeg.

Jól eső, bár fárasztó és reménytelen dolog belegondolni abba, vajon hány ilyen metszetet hagyunk magunk mögött észrevétlenül utcán, közértben, metrón, munkahelyen, bárhol. Ahogy múltunkból is időről-időre felbukkannak ismerőseink váratlan pillanatokban (akár örülünk ennek, akár nem), úgy igen nagy valószínűséggel tán nem is oly ritkán jövőnk fontos szereplőivel is elballagunk egymás mellett a Moszkván, esetleg beállunk egymás mögé a sorba a delikáteszben, netán hozzápréselődünk egymáshoz a békávén. Vajon hányszor ülünk le tökvéletlenül leendő munkatársunk, főnökünk, postásunk vagy mondjuk barátunk, partnerünk, kedvesünk, párunk, szerelmünk, asszonyunk, mátkánk mellé a hármasmetrón, tudtunkon kívül ignorálva a pillanat nagyságát. Csupa leendő vár ránk, de erről még egyikünk sem tud.

De ez még tán mindig a jobbik eset, mert akkor még nem beszéltünk azon történésekről, amikor egyes illetőkkel lépten-nyomon összefutunk (és itt most nem az újságosunkra vagy kedvenc buszsofőrünkre gondolok), tehát sorsunk látszólag összefonódik, valami felsőbb erő dolgozik a találkozásunkon, de mindez mégsem elég arra, hogy bármiféle kapcsolat alakuljon ki köztünk. Jó lenne ezeket legalább valahogy utólag nyomon követni. Vagy nem. Mert két, akármilyen viszonyban lévő ember találkozása, megismerkedése így nézve mindig bonyolult szövevények esetleges, tudatosan nehezen létrehozható metszetének tűnne - pedig valószínűleg jóval egyszerűbben történik.

Ennek bizonyítékaként (és a véget nem érő, ismét egyre kínzóbb eszmefuttatás lezárásaként) most megfigyelhetitek, miként zajlik blogunk és a Sex Pistols első találkozása. Csak így: