Az ébredésről.
Kérek mindenkit, hogy csukja be az ajtót, ablakot, és minden olyan rést ahol a nagyobb közhelyek beférnek, mert rövidesen egy díszes példány könnyen bekerülhet az otthon biztonságos légterébe.
Kész, jöhet?
Minden elalvásnál meghalunk, és minden ébredéskor újjászületünk.
Ejj, de gusztustalan darab volt ez, még szerencse hogy megdöglött... Na de kezdjük el gyorsan boncolni, még friss...
Igazából egyetlen szükséges és elégséges feltétele lenne a dolognak a szó szoros értelmében, ami pedig nem más mint hogy ne legyen alvás alatt átmenthető háttértároló periféria, azaz memória. Ebben az esetben valóban az a komikus helyzet alakulna ki, hogy minden nap kezdhetnénk előlről az életet a dolog explicit (elsajátított tudást örzi) és implicit (tanult képességet őrzi) értelmében is. Minden a 7.0-as semlegesről indulna, azaz elfelejtenénk az esetleges boldogságunkat és szomorúságunkat is, ami bizonyos szempontból humánus gondolat... Új remények, új esélyek, blabla...
Azonban szerencsénkre mégis csak adatott az emlékképzés lehetősége, tehát képességünk van gyenge filmekből patetikus szappanoperát csinálni; tapasztalni, elsajátítani, tudni és tanítani. Viszont ha megvizsgálunk egy ébredést, akkor bizony mérhető idő telik el addig még a tudat teljes súlyával ránk nehezedik, és a kezünkbe adja a döntéshozás és személyiségépítés gyeplőjét. Engem ez az időtartam érdekel.
Hogyan zajlódhat le a folyamat?
Ott fekszik egy test. Látszólag döglött és mozdulatlan, csupa élettelen hardware. Aztán jön egy impulzus, melynek oka elég sokszerű lehet, és elindítja a hulla emberré válásának folyamatát.
Először a fiziológiai programok töltődnek be. Fázom és pisilnem kell. De minden olyan bizonytalan, üres, semmitmondó, könnyen pánikhelyzetet is teremthetünk egy hol vagyok, mi történt kérdéssel, úgyhogy ezt inkább próbáljuk kerülni.
Hála Istennek nem kell sokat várni a válaszokra, hiszen a parancs természetesen kiment a személyiség programok betöltésére is azon nyomban. Perszonális modul betöltése folyamatban, T-mínusz 5,4,3,2,1, perszonális modul betöltve. Durrrr... És valóban egy kontrasztos megrázkódás közben a lélek átveszi a gazdatest uralmát és minden bevillan.
Az informatikai példákat nem sajnáló leírás után, most akkor megint tegyünk néhány lépést közhelyek felé. Ebben az minimális időintervallumban, ami akár egy másodperc tört része lehet, mindenki szép, mindenki romlatlan, a rossz és gonosz szavak értelmetlenek. Továbbmegyek...
Nincs szegény, nincs zsidó, nincs néger, nincs feminista és az összes emberi ostobaságon alapuló demagógia totálisan működésképtelen.
Aztán ebbe a bibliai makulátlan testbe beletöltünk egy ínyenc makulakoktélt,- melynek összetevői a teljesség igénye nélkül: Szabad akarat, személyiség, frusztrációk, elfolytások, megerősítések, tanult-tapasztalt emlékek, képességek-, és máris kész lehet a kövektező hétköznapi antikrisztus.
Igazából mindannyian tudjuk, hogy reggelente nem születünk újjá, de minden ébredésben van egy reményteli pillanat, ami az önnön szeplőtlen eredetünkhöz kapcsolódik, és bizony sajnos előfordulhat hogy ez egy adott napon a leghumásnusabb pillanatunk.
A mai zene azért kapcsolódik a témához, mert én már több mint egy éve erre a melódiára megyek végik a fönt említett folyamaton, ez adja ki a parancsokat és 10 percenként szundi üzemmódban addig ismételjük, még a gazdatest hajlandó befogadni engem.
A poszt eredetileg eddig tartott, de ha még esetleg lenne olyan olvasó, aki hajlandó kósza karaktereket értelmezni a virtuális térben, akkor néhány szó az Ördögkatlan Fesztiválról, hiszen a szerkesztőség képviselte rajta magát rajta több fővel is (bé, apróbetűs, Nils, Pszichedélia)
Kiss Tibi és az egész Quimby a "82-es Edda koncert hangulatát" idézte nyugger hozzáállásával és alakoskodó pökhendi megjegyzéseivel, még sosem voltam ennél hitványabb előadásukon.
A Tiger Lillies tüneményes és pozitív meglepetés, vérprofi anyag, stílusteremtő elképzelés.
Besh o droM gyenge, erőtlen, amatőr fellépéssel ajándékozta meg az arra érdemeset.
Európa Kiadónak egy nagy riszpekt, nem mondom, hogy versenytárs lenne a maiaknak, de azért odatették magukat, remekül interpretálva a rendszerváltás előzményeinek körülményeit.
Budapest Bár aranyos és élvezhető kis hakni volt, ahol a élzenészek profizmusa nem hazudott most sem.
Lovasi letisztult munkája volt számomra a legnagyobb meglepetés, pedig mint örök ikon elég nagy elvárásaim vannak felé, de le a kalappal a Kossuthos előtt, minden szempontból. A Véletlen zenekar is tetszetős próbálkozás, ahol a Művész úr közvetlen emberi oldalát is megvillantotta, minden tiszteletem az ővé.
Utolsó kommentek