vigyázat! olvashatatlan igénytelen kisbetűs szöveg!
szakrális tereken gyalogoltam át hazafelé, székesegyházakat, majd egész világvallásokat magam mögött hagyva. igazából - eksöli, mondaná az angol - nem néztem se jobbra, se balra, még felfelé se, csak a cipőim taknyos orrait néztem, ahogy mind hátrafelé hőkölve elhagyják látóteremet a szakrális tereken, majd egyszerre ismét benne teremnek, mintha mindig is ott lettek volna. ez generált az agyamban valami érthetetlen, diszfunkció jelenlétére utaló valamit, ami érzésnek is tűnhet, ám ilyen messzemenő következtetések levonását beghagyob a dóbel-díjas tudósoknak - merthogy, ja, meg vagyok fázva, khérem -. a lényeg, hogy a körforgást, mint olyat remekül szimbolizálja ez is, hogy messzebb ne találjak csatangolni, akár képzeletemig. nem kell ahhoz intelligencia. meg tudják még, mi nem kell hozzá? képzelőerő. fantázia. egy percig kellett gondolkodnom a fantázia szón, mert nem jutott eszembe. szomorú. azért még ne temessenek, elég lesz akkor, hogyha már rámutatnak arra a négylábúra, és nem jut eszembe, hogy asztal. vagy varánusz.
jó-jó, hát hozzátartozik, hogy akkoriban kívántam a halált, nem tagadom, nem is tehetném, piros zsírkrétával felírta ugyanis valaki a homlokomra, egyrészt. aztán bezsongott az újszerű élménytől, ápiszba rohant, alkoholos filcet vett és szaladt szétkürtölni a világban. az összes rákoskeresztúri panelházon ott virít azóta is: "kívánom a halált".
egy bátor tükör és egy támadó indián találkozott az utcasarkon, amíg én pelyheimet vakarásztam, telepufiztam mások zsebkendőjét, illetve kevés - néha sok - szabadidőmben nem csináltam semmit, mindaddig, amíg meg nem untam a semmittevést, inkább abbahagytam és nem csináltam semmit. azóta is csak a potmétereimet tolingatom, csavargatom, hogy kijöjjön ami hangsúlyos, ergo várat próbálok építeni valamiből, amiről a rosseb tudja mi az, és a fasz tudja, hogy fekete kocka-e, rigófütty, köteg szalma, rózsabembó, ökörszarv, táltos paripa, vagy ez így mind.
na, mondom, ezt azért csak érdemes felvésni ide a zeneblogra, egyszer még jól jöhet védekezésül, vádbeszédül, kortárs művészi alkotásként - mindenki művész!!! - vagy akár értelmiségi wc-papírként.
Utolsó kommentek