Itt egy újabb fülbemászó formáció, amely nem a mennyiség nyomasztó, rettentő erejével kívánta belevésni nevét a zenével foglalkozó történelemkönyvek elcsigázott lapjaira, hanem úgy vélte, elegendő lehet ezen cél elérésére egy kiválóan összerakott kislemez. Úgy is lett! A Beeside című, 1967-ben megjelent single bizony éppen megfelel ennek a kritériumnak. Található rajta egy pszichedelikusan szóló címadó dal (szintén hallgatandó), no meg a porszívó maga.
Ez utóbbi már a rádiókban is akadálytalanul tud süvíteni, ha épp mutatkozik rá igény. Persze a kétségbevonhatatlanul hasznos háztartási eszköz helyett - ízlés szerint - beleképzelhetünk mást is a szám középpontjába, hiszen a dalszöveg is arra enged következtetni, hogy azért itt nem szükségképpen és feltétlenül a takarításról esik amúgy a szó. És hát, ahogy mondtam, elég volt ennyi alkotás, s az együttes máris a brit pszichedélia kies tájakat megjelenítő térképén találta magát.
"(...) one of the very best one-shots of the British psychedelic era" - olvasni róluk néhol.
Utolsó kommentek