Azért az északiak valahogy tényleg jól tolják.
Volt egy-két megkérdőjelezhető prodzsekt, mondjuk a HIM az ezer tó országából, ami azért bohóckodás a javából, de többnyire őszinte és tökös rock muzsikával látnak el minket abból az irányból, ahol moha lepi el a fák törzsét. Az ottani zenei kultúrában valahogy nem sajnálják ki a fémreszeléket a művészek, hogy ezzel mutasson irányt a Rock zarándokainak a föld belsejében forgó folyékony fém forgásából indukálódó mágneses mező.
A Clawfingerrel már többször találkozhatott a nagyérdemű Magyarországon, például az első sziget fesztivál sztárzenekaráról beszélünk. Amit viszont kevesen tudnak róluk az emberek, hogy 88-as a csapat. Ezen én is döbbentem egyet. Én világ életemben értékeltem a műfajteremtést, és hát igaz, ami igaz, egyre kevesebb hely van már a nap alatt, a Svéd együttes úgy gondolom tudott újat mutatni nekünk. Szövegeikben nem rejtik véka alá a politikáról, világról és társadalomról alkotott idealisztikus nézetüket, amiért véleményem szerint kár. Inkább énekelhetnének az oktaéderről, Jézuskáról és a három kismalacról.
Alapvetően egyszerű ipari metál hangzású alapja van, ami még nem kuriózum, de hogy erre egy tipikusan európai orgánumú rap front szab stílust az már annál inkább. Zenéikben gyakran sampler színezi ki a telt középhangzással rendelkező nu rock-os gitár reszelést, ami az igényességük mellett beszél.
Ezt a számukat különösképp szeretem, mert nagyon érdekes és szép íve van, remekül ötvözik a saját stílusukat keleties autentikus elemekkel. A refrén vokál meg egyszerűen zseniális. A zenei éter teljes egésze megszólal és szimpatikus harmóniát alkot a szám elejétől a végéig.
Utolsó kommentek