minden vannál mindig jobb a más,
mondja ady, de nincs még vége.
minden reggel ugyanaz a reggel, csak semmi nem kezdődik már el.
nincs más reggel, csak ez a reggel.
mindig csak az van, ami van.
estére viszont elmúlik mégis, minden korszak végén lámpafénynél nézek a tükrömre, amiben rámismer, kimászik, és az ölembe fészkeli magát a felismerés,
hogy mégiscsak boldog voltam én,
gőgicsél, és inni kér.
mindig csak az van, ami nincs,
hiszen itt melegíti az ölemet megint, pedig sosem vagyok boldog, amíg tart az, ami van, mégis, amikor belém gömbölyödik az is, ami nincs, úgy dorombol, mintha mindig is lett volna,
én meg hálából hideg tejet öntök neki, és meleg kávét.
így megint a kávé, a tej, meg a kiskanállal kavart kérdés, hogy van e, ami nincs, és ha nincs, miért van. és van e így értelme ennek az egésznek egyáltalán? van. édesítőszerrel. meg a tejfoggal kőbe miért, vagy kőfoggal tejbe, olyan mindegy honnan nézzük, csak nézzük, írjuk, igyuk. el van már csépelve a kávé, meg a tej. csépelt tej; vastag csípőjű derék asszonyok cséplik, a szikár, szótlan férfiak meg kis üvegbe teszik, kócos zenebuzik meg kávéba öntik.
szól a zene, i'll live for you / i'd die for you, dalolják a közhelyek, az asztalnál ülünk, mindegy, melyik reggel.
kávé
porcukor
kenyér
...olvasom E. fridzsiderjének a falán. közlöm vele kedélyesen, hogy én vagyok a kenyér, J. a porcukor, A. a kávé (ez utóbbiak a hajdani-jelenlegi konkurensek). 'teljesen tévedsz' - közli E., J. a kenyér (anyagi szint), A. a kávé (szellemi), és te (én) vagy a porcukor (érzelmi szint). 'édes vagy' - válaszolom - 'de akkor miért nem jössz vissza hozzám?'. hallgat. a kenyér hallgat a sütőben, a kávé illatozva ébredezik az asztalon. ám porcukor nélkül, úgy és látszik, mégis meg lehet élni (édesítőszer). ezzel megértettem valamit, és végérvényesen ekkor szomorodtam el.
(az eredeti dal, ha esetleg kimaradt volna valakinek, a kilencvenes évek egyik legjobb eurodiszkó slágere, a szirén hangú énekes csajok, repkedő szintifutamok, és elképesztően gagyi dobalapok korszakából. az ekkori kedvenceim kilencvenkilenc százalékát gondolkozás nélkül letagadom, ezt viszont kedvessé teszi a sok szép emlék, például a kühl liquid trance-je, amin már az oakenfold féle perfecto próbálkozása hallható, igaz speciel egy jóval komorabb fazonra igazított remixben. külön vicc, hogy az eredeti dalban vokálozó barnaságot kicserélték egy szőkeségre, az eredeti klip alatt szóló zenében viszont még a barna énekel, ellenben a később megjelent kismillió remix és bőrlehúzáson már a szöszi. hogy még cifrább legyen, tisztelt pálunk - nem a schmidt, az oakenfold - a szóló lemezén is megpróbált egyet lehúzni róla, és egy férfi hanggal újra felvette, a végeredményt képzelheted. a férfiak mégsem akartak lemaradni erről a dalról, egy indie csapat is feldolgozta, a klaxons, nos, biztos van akinek ez tetszik, mindenesetre itt már elég messzire került az eredeti tuc tuc környezetétől a dal; és részemről a révbe a goldfrappék rádió egyes fellépésével érkezett, ahol a tőlük elvárható légies, könnyed, már már szofisztikált jazzre hajazó köntöst - és többek között még egy igen megkapó videót - kapott, és így már hihetőbb lehet, hogy mégiscsak van az, ami nincs; például, hogy az innen iszonyú cikinek tűnő diszkó számok között is készült igazi dal, ami simán megállja a helyét más körülmények között is, sőt, talán csak akkor működik igazán. erről jut eszembe, valaki feldolgozhatná a jam & spoon right in the night-jét is hasonlóan.)
Utolsó kommentek