Azt hiszem, ez a dal kiváló példa arra, hogy miért nem szabad oly bizalmatlannak lennem bizonyos dolgok iránt. (Nem tudom egyébként, időnként miért vagyok az, mert amúgy nem vagyok az.) Vegyük akkor hát példaként a zenét: sokszor kedvenc együtteseim általam nem ismert számait is félve veszem elő, attól tartva, hogy csalódni fogok. Ilyesmire is akadt már persze példa, de azért mégsem ez a jellemző, hiszen általában nem ok nélkül lettek ezek vagy azok kedvenccé. Nem nagyon szokásuk csalódást okozni (vö. Joy Divison- vagy Dead Meadow-diszkográfia).

Aztán meg vannak bandák, akiknek esélyt sem adok, mert "úgyse lesznek olyan jók". Egészen addig, amíg valaki a képembe nem tolja őket. Ilyen banda a BRMC is. (Szórakoztatóak az angolszászok, hogy az amúgy is extra rövid szavaikat állandóan továbbrövidítik. Mert mondjuk az oroszoknál jobban megértem, bár nem támogatom a szándékot egy olyan szó esetében, mint például egyik kedvenc ruszki szószörnyem, ami a nevezetesség megfelelője, és így fest: достопримечательность). Szóval egyébként ezt az együttest pszichedélia mutogatta most is, meg még annak idején a blogon is. Mik vannak: éppen ma két esztendeje.