Itt az ideje, hogy valami olyasmit hallgassunk, ami visszahozza nekünk a hatvanas évek édes, színes, cukormázas világát. Igaz, hogy itt, a Balkán északi részén ilyen történetesen sosem volt, de hát éppen ez a szép benne. Lehet fehér léckerítéses kertvárosi udvarokra képzelni magunkat, szép lányokkal, szép autókkal, napsütéssel meg ehhez hasonlókkal. Valószínűleg ez csak az én személyes és téves benyomásom, de ahogy a második világháborút, úgy a magyar hatvanas éveket sem tudom nem fekete-fehérben elképzelni, ellenben ugyanezen időszak Amerikáját már gond nélkül meg tudom festeni az általam ismert 16 színnel.

ez a kép pedig David Lynch Kék bársony című filmjéből származik

Kicsit mintha ezt tenné a White Fence is ezen a popos, indie-s, enyhén pszi-módon (manapság nagyon kell vigyázni a pszichedélia-szóval, amióta a Colorstar zenéjét is ezzel a jellemzéssel próbálják tuningolni, úgyhogy inkább én se követem el többet azt a hibát, hogy mindenre ráhúzom ezt a szép szóvirágot.)
No meg azért az én gyerekkoromból is hoznak vissza valamit a srácok, mégpedig a Szerencsekerékben nyert egykazettás magnó szalagbegyűrésének semmivel össze nem téveszthető hangját. Íme: