ha őszinte akarok lenni, akkor az az egyik legfogósabb kérdés ezzel kapcsolatban, hogy tényleg őszinte akarok-e lenni; a válasznál sokkal fontosabb, hogy most nem, ma nem, ma nem ilyen érzelmes - giccses - savanykodós poszt lesz, nem, ezt már legalább fél éve tervezem, hogy leírjam, hogy ma kivételesen csak vigyorogni fogunk, és nem veszünk semmit komolyan.
ehhez egy olyan világot hívok segítségül, amiben mindig csütörtök van, és a század eleji, pipás-kalapos romantika kéz a kézben táncol a mostani elektro-swing divattal, ahol a fekete, néha kissé fárasztó humor békésen lassúzik a direkt eltúlzott, teátrális giccsességgel: holdfény, szerelem, farkasok és halál, és aminél jobb filmzenét a tavaszhoz nehéz lenne találni, főleg így, hogy mindjárt megint esni fog a hó.
hölgyeim és uraim, íme a clerkenwelli kölyök, stephen coates, és a bandája, a real tuesday weld, avagy az igazi kakukktojások:
némi felesleges információ, pihenés féleképpen a sok mosolygásban; egy orosz fickónak köszönhetjük ezt a klipet, bizonyos budovskíynak, akinek a videóit böngészve több közös munkát is találunk, ebből nézzünk meg még egyet, egy sokak által ismert régi dal újra értelmezését, hogy aztán azon bánkódjunk közben, hogy milyen csúnya dolog, hogy ezt aztán nem adták ki hivatalosan sehol, egyetlen fellelhető helye a világban a jutub kétes minősége (meg persze ennek az aki nincsnek a pöttyös pöttöm mixe):
a régi dalok feldolgozásában eléggé otthon van ez a clerkenwell kid, ennek a bejegyzésnek az apropóját adó felvétel például egy abba (!) szám zseniális átértelmezése, amiben külön megdöbbentő, hogy valami hihetetlenül jó a szövege, ezek szerint az abbát tévesen ítéltem rossz fizimiskájú béna nagymamák gyülekezetének (egyébként, ha már úgyse vagyok ma őszinte, nyugodtan bevallhatom, hogy a winner takes it all-t is szeretettem zongorázni anno, ráadásul a richard cayderman féle verziót...)
miközben így jól kivideóztuk magunkat, többé-kevésbé képet kaptunk arról, hogy milyen zenéket készít ez az úriember. egyébként ő tényleg az a fajta, aki negyvenévesen is nyakkendőben, de tornacipőben megy le a közértbe tejért. egyszemélyes színtársulatként csinálja a tuesday weldet, mindenféle zenész barát kellemes társaságában, jobbnál jobb vendégekkel, élőben pedig egy teljes big banddel karöltve. zseniálisan keveri az elektronikát, amiben külön felkiáltójelet érdemel, hogy akár még szoldira kevert acid hangzásokat is használ, a négynegyedről nem is beszélve, mindezt a néha már arcpirítóan gagyi, balkáni megoldásokkal, valahogy úgy, ahogy ezt a czigány romantikát egy amerikai képzelheti a tévéje előtt ülve. apropó, romantika, hát abból van bőven, de tényleg, mintha egy kamasz gyerek esti filmjeit néznénk; csupa szépség és szörnyeteg küzd az örök szerelemért, béna szövegek és hatalmas szavak, majd minden számában van halál meg szerelem, de mindez olyan bájos és szerethető köntösben, hogy csak még jobb lesz tőle a végeredmény. ha már itt tartunk, mindezeket megerősítendő, mozizzunk megint egyet:
a kezdeti szárnypróbálgatások után, kétezernégyben jelent meg a találó i lucifer című lemeze, amin a beharangozó fürdőidőt, meg ezt az egész clerkenwell világot találjuk, és ami aztán egyből a legnagyobbak közé emelte, oly annyira, hogy utána az egyik kedvenc kiadómnál, a világ mindenféle otthontalanjának otthont adó six degrees-nél vert tanyát, de közben egy saját kiadót is csinált, hogy kiélhesse magát. van itt minden, mint a búcsúban; lehet kapni babákat, képeslapokat, karácsonyi kislemezeket, képregényt, nagyregényt, kifestőt, kispárnát. csinált filmzenéket, két éve például egy film nélküli regényhez, az utolsó vérfarkashoz, de egy videojátéknak meg egy cirkuszi előadásnak is. pont ezért nehéz, ( a gyűjtőknek meg igazi kihívás) megismerni a munkásságát, mert nagyon sokrétű dolgai vannak, rengeteg pár százas megjelenéssel. az elismerések, és a világhír ellenére is megmaradt rétegzenének, míg közben szép lassan divatba jött a parov stelar által is belőhető elektró szving őrület, ami valamennyire a tuesday weld büdzséjén is lendített, remix felkérések, válogatások, és némi ismertség is, de szerencsére clerkenwell messze van ettől a tipikus, egy kaptafára készülő, régi dalok konnektorba dugva mozgalomtól, vagy ha néha nincs is annyira messze, de legalább jóval több van benne, mintsem az egyszerű táncoltatni akarás, főleg mert ilyenkor is tud magán nevetni. inkább jó értelemben vett színház az egész, ahogy színház ez az egész világ; tanulj meg fiacskám komédiázni, mert folyik a vér, csattannak a csókok, szép, látványos előadás minden, rólunk nem is beszélve, én is miket nem tudok néha alakítani, csak aztán ne felejtsünk el kikacsintani a nézőkre, úgy, mint ez a clerkenwelli kid, mert ugye:
a magamfajta csekély értelmű medvebocsok leginkább zenével tudnak boldog csütörtököt kívánni, így innentől jöjjön az ingyenzene rovat. egyrészről ez a stephen csinált a nagyszerű parisdjs-nek egy mixtape-t, ami többek között arra is jó, hogy betekintést kapjunk abba, hogy mi folyhat egy ilyen fickó fejében, de legalábbis a lemezgyűjteményében. másrészt egy csomó ritkaságot is meghallgathatunk, például itt hallható a zseniális puppini sisters beyonce feldolgozása is, ami a real tuesday remixében kimondottan a táncparkettre való őrület, és egy szintén elég elborult, de nagyon szórakoztató lady gaga (!) újrajátszással ér véget. az oldalon található egy hatalmas download button felirat, az persze titok, hogy vajon mire való.
ahogy az egyik mese véget ér, rögtön kezdődik egy másik; ez a hülye aki nincs azzal töltötte a vasárnapját, hogy összebuheráljon egy real tuesday weld mixtapet, ami kimondottan a ritkaságokra, remixekre, feldolgozásokra helyezi a hangsúlyt, és némileg bukdácsoló íven keresztül a táncparkettől eljusson a záróra cigifüstjéig. nem a pontos mixeiért szeretjük ezt a nincset, de mentségére legyen mondva, nem egyszerű dolog ezt a dráma tagozatot összefércelni egybefüggő alkotássá. a már emlegetett bulibombák mellett olyan ritkaságokat tehet a fülébe a boldog egyzene olvasó, mint a duke ellington klasszikus filmzenéjének, a paris blues-nak a clerkenwelldi megoldása, vagy ha már klasszikus, és film, a puttin' on the ritz kissé megbolondítva; de itt hallható a bejegyzés címe is, egy csomó más, nagyon nehezen megszerezhető, vagy ne adj isten megszerezhetetlen szerzemény mellett, mint például a meglepően hangulatosra sikerült l.a. noire című videojáték betétdala, és ha már azok a boldog negyvenes évek, a talking heads fővezérének énekével fűszerezett gyönyörű dal, az asa branca. ezen is található egy lefelé mutató nyíl, mondanom sem kell, hogy a felfelé mutató hüvelykujjakért cserébe bárhova magaddal viheted, ami nagyon nagy kincs ezekben a bolond, hideg-meleg tavaszi időkben.
Utolsó kommentek