Az, hogy a "negatív" imidzs mennyire glorifikál, annak bizonyítékaként álljon itt ma Douglas P., aki a neonácik és antifák (tév)eszmerendszerének mocsarában dagonyázva hízlalja pszeudoná(r)cizmusát egy levágásra egyre inkább érett ártánnyá.
Persze koronával a koponyáján...
Pearce a 80-as évek elején a radikális baloldali punk kiválóság, a Crisis tagjaként kezdte a ranglétrán, amitől kis idővel mind zeneileg, mind pedig ideológiai síkon el akart határolódni, csakúgy mint zenésztársa Tony Wakeford. Mindezt - a lehető legmarkánsabb módon - sikerült is kiviteleznie, átvezényelve egész lényét, a frontvonal másik oldalára, tetőtől-talpig uniformisba húzva. Aztán fogta és jó vastagon bemázolta az egészet, hol konkrét, hol pedig fátyolos (ál)ideológiával. Kezdve a "hosszú kések éjszakájá"-ra erősen utaló Death In June névválasztással, ami már önmagában véve igazi tarkólövés, csakúgy mint a formáció logójaként újrahasznosított Totenkopf SS embléma, ami szinte tökéletes kopírja az egykori birodalminak. A náci szellemiséget és időket megidéző kellékek tárháza, a militarista fétis és az elhintett fenséges Sieg Heil-ek további nyomatékot hivatottak préselni, valamiféle hipnotikus aurába burkolva ezáltal az egész produktumot, s annak melankólikus bűvkörébe vonni a befogadót.
Mennyire álarc, mi van az álarc mögött, a tudat alatt? A baljós szimbólumok garmadája csupán a provokáció eszközei lennének, amik ha leomlanának, vagy egyszerűen nem léteznének a Death In June dalok talán csak egy precízen fésült, homoszexuális, középkorú angol úr repetitív melankoliába fullasztott szerzeményei volnának?
élve
élve
Utolsó kommentek