Már évek óta eszembe sem jutott, hétvégén mégis beugrott valahonnan az a lista, amit egy 'ossza meg mindenki a legnagyobb kedvenceit' témához összegyűjtöttem még 17 évesen egy fórumon (pedig azt hittem, hogy mostanában csak az elveszettnek hitt gyerekkori emlékeim törnek úgy felszínre, mintha valaki nagytakarítást végezne a pincében). Azon túl, hogy humoros kedvemben megjegyezhetném milyen piszok jó zenei ízlésem volt már akkor is, leginkább sokkolt, hogy mióta nem hallgattam meg olyan zenéket, amelyek ma is hihetetlenül sokat jelentenek. Pedig Hint Portakabin Fever című lemeze azok között van, amik kisebb megszakításokkal végigkísérték szinte az egész középiskolás éveimet. Benne van minden, ami miatt annyira rá voltam kattanva a downtempóra, ráadásul annyi emlékkel párosítva, amennyiről az ember azt hinné, hogy rá sem fér ötven percre. A Quite Spectacular ennek a csúcspontja: a jó kedvhez háttérzeneként, a rosszhoz ellensúlyozásként használtam. Minden délután erre aludtam el, de minden ébredés után ezzel is kezdtem és folytattam a napot (ezt a jó szokásomat meghagytam azután is, hogy felköltöztem a fővárosba és a telefonomra már lehetett zenét tenni - persze szigorúan csak azokon a napokon éltem vele, ha utána nem volt semmi dolgom, nehogy rossz érzéseket is párosítsak hozzá).
Mióta hétfőnként posztolok, valahogy mindig csak olyan zenék merülnek fel bennem, amelyek tipikusan alkalmasak hétindításra, erre a pozícióra pedig ennél tökéletesebb választást egyszerűen elképzelni sem tudok.
Utolsó kommentek