A vérnyomásom és a pulzusom általában egy többnapos hulláéval vetekszik, a hevességemről meg csak annyit, hogy többnyire elég király dolognak tartom a sztoát. Gondolom, a jegesedő vérmérséklet jól kifizetődő hosszútávon, de azért na, viszonylag kevéssé megvalósítható állandóan.
Dominick Fernowról viszont egyáltalán nem feltételezném, hogy valaha is kísérletezett volna ilyesmivel, már csak a zenei aktivitását nézve sem. A tucatnyi helyen (Ash Pool, Prurient, Cold Cave, Vatican Shadow, Vegas Martyrs, Roman Cross), tucatnyi féle (drone, noise, industrial, experimental, black metal), egyáltalán nem tucat zenét játszó Fernow többnyire valami közel sem higgadt, sötét fülsanyargatást zajol össze.
Az Ash Poolban nagyjából az összes létező black metal sablont felhasználja, van sika, elborult visítás, menetelés, recsegő torzulás. Minden baromira a helyén. A nyers hangzásba otthonosan illeszkednek a (tényleg) dallamos riffek, az agresszív ének, és a crust punkos, sőt d-beates tekerések. Primitív, brutális hisztéria. Okosan.
Utolsó kommentek