A gall, főleg technót, house-t, minimált, elektronikát, trance-t és dnb-t, valamint ezek keresztműfajait tömörítő A Topdeejays.com lemezlovász lista (egyelőre) 74. helyét megkaparintó Worakls már 2009 óta bódítja különböző fesztiválok közönségét Franciaországtól Mexikóig, mit több: népszerűsége egyre csak eszkalálódik – úgyhogy éppen itt volt ideje a blogra is elhozni. Nem mintha csupán ez feljogosítaná az itt tartózkodásra, sokkal meggyőzőbb érv az a magával ragadó, egyszerre kiszámítható bólogatásra és lábrángásra ingerlő ritmusképlet és zengő dallamosság, ami Worakls zenéinek olyannyira sajátja.
A zenész családból származó fiatal francia srác könnyedsége és biztos dallamvezetése nem csak a szerencsés génekkel öröklődő muzikalitással magyarázható, hanem nyilvánvalóan szerepe volt benne annak, ahogy ifjú kölykedli a 3 évesek minden tudatos mozgáskoordinációjával a zongoraszéken egyensúlyozott. S noha ismerve az említett korosztály légtornászi és talajgimnasztikai ambícióit, tiszta mázli, hogy a rendkívül vonzóként felcsillanó artista karrier helyett – gondolom azért némi szülői-szakmai ráhatásnak is köszönhetően – megmaradt az ujjgyakorlatoknál, a különböző bigyók tekercézésénél és egyéb bogyók nyomorászásánál.
Itt van például ez a trekk, amihez kapásból tökmást – a címéből kiindulva legalább valami patetikusat – képzel el az ember, de aztán mégis milyen szép, ahogyan a komor és lepusztult elhagyatottságból a kezdetben ridegnek és barátságtalannak ható zene a nyirkos csatornákon, a tégla és a moha nászából megszülető megannyi színárnyalaton át kivezet a felszínre, a természetbe, el a köveken játékosan bukfencező patakhoz, a borostyánnal benőtt épületekhez, az organikusság által visszahódított, napfényes, avarillatú zugokig, átvitt értelemben az emberies magányból az ember nélküli közösségig. Elhagyatott ez is, de minden nyitva hagyott ajtóval, minden átjárón való áthaladással közelebb visz valamiféle megvilágosodáshoz. És akkor meg is érkeztünk ahhoz a patetizmushoz, amit annyira hiányoltam az elébb.
Vagy itt van ez a másik: N'to Trauma című számának Worakls-féle remixe, ami szerintem stabilan megáll a saját lábán vizuális mankók nélkül is, de hát minden elismerésem annak, aki mozdulatlanul végig tudja hallgatni.
Szóval azt hiszem, a látványt inkább érdemes egy őszi természetben meneteléssel egybekötni, Worakls-t a hallójáratba implantálni (de ezt szigorúan!), közben pedig brainstormingolni, hogy vajon mit is takar a Worakls név.
Utolsó kommentek