minden napra egy zene

Tudom, hogy kevés nagyobb közhely van, mint amikor valaki azzal jön 2014-ben Magyarországon, hogy Angliába vágyik, de egy ideje csak egy ottani békés kisvárosban tudom elképzelni magam, amint Anthony Burgess és Douglas Adams könyveket keresek az antikváriumokban, a kilencvenes évek poros rave lemezeit gyűjtögetem, na meg amint hébe-hóba felkeresem valamelyik kedvenc előadóm/bandám a néhány ezer közül. Viszont amíg pár éve kizárólag a legendás techno klubok körül járt volna az eszem, mostanában ez valahogy mindig egy Pulp koncert képében jelenik meg inkább. Ebben elsősorban az játszhat közre, hogy napról napra régebben volt a fellépésük a Szigeten, ahol végre teljesen megértettem Nick Hornby minden egyes gondolatát a pop zenével kapcsolatban; másrészt pedig az a néhány héttel ezelőtti álmom, ahol egy londoni David Tennant vezette jótékonysági bulin voltam zenefelelős (igen, azóta már elkezdtem nézni a Doctor Who-t), de az istennek se jutott eszembe a Common People címe. 
Az itteni fellépésükről nem találtam ilyen jó minőségű felvételt, de ettől épp úgy megjön az ember kedve ahhoz, hogy végigordítsa még a monitor előtt is a végét.