Max Richterről már volt szó itt a blogon, nekem személy szerint az egyik kedvenc posztom volt apróbetűsrésztől, na nem csak a zene, hanem inkább a személyessége miatt. Azt hiszem, ő még nem is látta ezt a videót, amit igaz, hogy nem a Song-nak csináltak, de igencsak megidézi azt a fajta pusztulás-hangulatot, amiről ő is írt. Íme:
Az alábbi szerzemény a 2003-as Memoryhouse-on hallható. Be kell vallanom, hogy nem ez a kedvenc Max Richter lemezem, inkább a 24 postcards in full colour. Mégis erről vagyok kénytelen írni, ha már költészet napja, és Marina.
Mert ki is ez a Maria the poet?
Marina Cvetajeva (1892-1941), az egyik legfontosabb orosz költőnő, akinek nem csak a versei, hanem maga az élete is eléggé érdekes, nem csak kalandos, hanem inkább tragikus (talán éppen ezért nevezem én az orosz Hervay Gizellának, bár ő talán jóval ismertebb, mint a mi - hasonlóan tragikus sorsú - Hervaynk). Az még semmi, hogy 16 évesen anyja halála után egyedül Párizsba megy, és miután megismerkedik a szimbolista költészettel 18 évesen saját költségén publikálja első verseskötetét. Mire az apja is meghal, ő már a második gyermekét is megszülte, és túl volt egy leszbikus kalandon. A '17-es forradalom után a férje lelép, ez olyan mértékű éhezést és nélkülözést hoz a családra, hogy kisebbik lányát kénytelen árvaházba adni, aki egy évvel ezután meg is hal. Ezek után emigrációba menekül, itt több sikeres kötetet is kiad, és olyanokkal kezd levelezni, mint a Doktor Zsivágót éppen akkor író Borisz Paszternak és Rilke. Ki tudja miért, évekkel később mégis visszatér Oroszországba, amiből időközben Szovjetunió lett. Otthon nem szívesen fogadják, utolsó kötete sem lett sikeres. Lányát letartóztatják, férjét letartóztatják és kivégzik. Az irodalmi életből kirekesztik, egyetlen gyermekével menekülni kényszerül. 48 éves korában öngyilkosságot követ el - ekkor az Irodalmi Alap étkezdéjében dolgozik mosogatónőként.
A bejegyzés címét adó dalban 02:26-tól hallhatjuk Marina versét. Az említett szerzemény 1913 december 8-ai keltezésű, cím nélküli, az első sora után az "Уж сколько их упало в эту бездну" címet kapta. A cirill betűket nem hieroglifának néző olvasók számára a teljes szöveg itt érhető el, a többieknek pedig van egy rossz hírem: másfél órányi könyvtározás után sajnos rá kellett jönnöm, hogy az említett vers nincs lefordítva magyarra, én pedig személy szerint nem kontárkodnék bele, nem csúnyítanám el az egyébként gyönyörű Rab Zsuzsa fordításokat. Kompromisszumként azt ajánlom, hogy amellett, hogy az egyébként gyönyörű zene alatt egzotikusan duruzsoló költőt hallgassák, olvassanak el egy másik Cvetajeva verset is (vagy sok másikat):
Neved - madárfiók tenyeremben.
Neved - mint jégcsap, üdíti nyelvem.
Szájmozdulat, egy-rezzenetű.
Neved - négy betű...
Szép labda, égbe szökellő.
Ezüstszivü csengő.
Utolsó kommentek