mixünk!

Utózöngék

KONCERTAJÁNLDA

 

 

 

 

 

lemezmustra.jpg

 

 

 

 

 

Címkék

2000es évek (423) 2006 (29) 2007 (24) 2008 (33) 2009 (56) 2010 (69) 2010es évek (250) 2011 (91) 2012 (96) 2013 (110) 2014 (73) 60as évek (66) 70es évek (72) 80as évek (81) 90es évek (174) akusztikus (23) alternatív (75) alternative (68) alternative rock (40) ambient (73) amerikai (262) angol (160) black metal (20) blues (32) brit (42) doom (27) downtempo (48) dubstep (21) egyzene születésnap (61) electro (22) elektronika (253) elektronikus (44) experimental (143) filmzene (50) folk (73) francia (63) funk (20) garage rock (21) hardcore (20) hard rock (30) hiphop (44) house (60) idm (22) indie (92) indie rock (28) instrumentál (25) izlandi (35) jazz (73) kanadai (25) klasszikus (23) krautrock (24) legcikibb kedvenc (25) magyar (70) metal (40) metál (28) minimal (32) német (51) new wave (26) ninja tune (21) noise (21) orosz (22) pop (97) post-punk (26) poszt rock (29) pszichedélia (172) punk (55) rock (299) shoegaze (28) soul (27) soundtrack (35) stoner rock (20) svéd (33) techno (105) zongora (28) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Holy Roller - Hollow

2014.05.13. 09:01 - apróbetűsrész



Nagyapámmal beszélgettem a minap. Ő elég durva arc, van sztorija bőven (nem csoda, hisz 1926-ban született, s azóta történt egy s más). Meg a zenéhez is eléggé ért. Mármint ahhoz a zenéhez, amit ő zenének tart (ti. a komolyzenéhez, operához, ilyenekhez). De ahhoz így annyira, hogy meghallja, hol szorítja az opera-énekesnőt a ruhája, meg pontosan tudja, mikor fog valamelyik külföldön befutott sztár jobb híján hazatérni, mert az öregnek már feltűnik, hogy valami nem stimmel az illető hangjával. Olyasmi ő zenében, mint Ace Rodstein sportban. Mindent betéve tud, minden kis apróságot észrevesz - már-már illúzióromboló, ha egy hangverseny után elbeszélget vele az ember, mert első dolga, hogy felsorolja, mi minden hibádzott.

Ezzel együtt feltett szándéka, hogy megszerettesse velem a komolyzenét (amivel szemben nincs is igazából ellenvetésem), csak ezt közben úgy teszi, hogy kifejti igencsak lesújtó véleményét mindarról a többi zenéről, ami kívül esik az ő ízlésvilágán, és amelynek egy része mellesleg az én életem szerves alkotóeleme. És mivel ebben az esetben egy olyan ember szapulja szeretteimet, aki nagyságrendekkel jobban ért nálam a muzsikához (persze azért bőven akad efféle ember), illetve van például hallása, ilyenkor mindig zavarba jövök, hogy a zenék, amikről szeretek okoskodni, de legalábbis megosztogatni őket, valóban csak zajok volnának? Hogy ezek az általam csodált dallamok, riffek, szövegek kultúrtörténeti szempontból lényegében csak szemétként definiálhatók? És nemhogy a ma posztolt szám, de még a Doors vagy a Pink Floyd sem lesz sehol 2-300 év múlva, miközben Bach még akkor is él és virul majd?

ngbbs51118a13400f3_'.jpg

Szerencsére azért van pár ellenvetésem. Egyrészt nem érdekel, hol lesznek ezek akkor - én most élek, és most kell tetszeniük. Ha egy zenekar életében egy jó számot tud összekutyulni, ami mondjuk összesen 25 perc örömet szerez nekem életemben, már simán megérte. Másrészt a nagyfater még mindig beatként hivatkozik a könnyűzenére (sugallva, hogy itt lehet némi generációs hézag), és amiket megvetendő példaként hoz fel nekem, azt a tévében látja (pl. Eurovízió, Megasztár és társaik), ilyenformán nem is tudom komolyan venni szavait, hiszen - minden tisztelettel, de - valószínűleg fogalma nincs arról, hogy mi minden történik manapság a zenével, ahogy arról sem, hogy én miket hallgatok. Nem azt akarom mondani, hogy ha tudna létezéséről, biztosan odalenne mondjuk a dark wave-ért vagy a pszichedelikus rockért, de tény: így esélye nincs észrevenni azt a rengeteg értéket és élményt, ami az ember fülére s sejtjeire vár. Mert élmény akkor is vár ránk, ha az imádott előadók kottát még életükben nem láttak, kedvenc számainkban pedig összesen két-három téma szólal meg, és a csávóknak egyébként sincs semmi hangja. Harmadrészt pedig még igazán vájt fülűeknek is (sőt, főleg nekik) illik meghallani a különbséget könnyűnek mondott zene és könnyűzene között, s nem egyenlőségjelet tenni mondjuk Matt Elliott és valami szakmunkás dubstep közé (noha egyébként utóbbinak is megvan a maga helye s ideje).

Úgyhogy ennek szellemében küldenék most egy kis egyszerű zenét (vagy ha úgy jobban tetszik, zajt) neked, papa, mert ez sem a tévé gagyijában, sem az Erkel Színház színpadán nem fog soha felcsendülni, és ha igaz (mert még ez se biztos), ez a banda már nem is létezik e néven (300 év múlva meg pláne nem fog), így valószínűleg nem is találkoznál vele. Pedig én szépészeti és kultúrpolitikai szempontból is azt mondanám e zenére, hogy

 

fasza.

 

Csak adj rá hangot bőven!

(amúgy elég Psychic Ills-es ez a muzsika, vagy hát a Psychic Ills Holly Roller-es, sose nem tudom, hogy van ez)

 

Címkék: brit rock pszichedélia 2000es évek holy roller






A bejegyzés trackback címe:

https://egyzene.blog.hu/api/trackback/id/tr676154787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dagmaat 2014.05.13. 20:55:14

Lehet hogy nekunk ugyanaz a nagyapank? Meg az is felmerult bennem hogy mi is ugyanazok vagyunk? Persze nem de talan vannak parhuzamos eletsikok melyek egymas mellett, de szinte teljesen ugyanugy futnak. Jo korozest!
süti beállítások módosítása