minden napra egy zene

Nem mintha korábban nem dolgozott volna meg érte Dan Snaith, de a 2010-es Swim óta a Caribou név végképp olyan meghatározó jelenség lett, mint mondjuk a Four Tet, amikor egyes előadókat/zenekarokat próbál az ember behatárolni azok számára, akik eddig nem ismerték őket. A Swimről zenét megosztani persze annyira triviális, hogy mi sem tettük; inkább mutattunk egy remek Jamelia feldolgozást, egy Daphni nevű alteregóján készült house-bombát, meg egy Radiohead remixet, úgyhogy megtartva jó szokásunkat, igyekeztem olyat választani, amit még nem hallott mindenki kétszázszor. 
Ez a feldolgozás nem azért izgalmas, mert - ahogy azt egyébként joggal elvárjuk ilyenkor - az adott zenét egy teljes más világba helyezi át, hiszen kis híján ugyanaz a végeredmény, mint amit a lemezen hallhatunk, hanem az előadás módja. Ha valakinek már elege van azokból, akik egyedül eljátszanak sok hangszeren/kütyün mindenféle muzsikát, azok most nem fognak örülni, a többiek viszont annál inkább, mert ahogy ez a holland srác előadja a kedvenc zenéit, az valami egészen bámulatos. Túl sokat egyébként nem tudni róla azon kívül, hogy időközönként van egy ehhez hasonló performansza a Boiler Room Beats Unraveled című sorozatában, egyelőre azonban ez is elég meggyőző, érdemes végignézni őket (többek között Flying Lotus, J Dilla, Amon Tobin és Aphex Twin darabokkal). Nagyon remélem, hogy egy ilyen tehetség mielőbb saját szerzeményekkel is előrukkol.