Több utazásom során is az volt a legkedvesebb tapasztalatom, hogy a szegényebb népeknek ugyan sokkal kevesebbjük van, de annál többet tudnak adni, annál jobban meg tudják becsülni az olyan aprónak látszó dolgokat, mint amilyen a levegővétel és a szívdobogás, aminek az értéke a nagy bőségben gyakran elfeledni látszódik. Rémszomorúan szegények az afrikai népek, de a zenéjük tud mégis a legszívderítőbb lenni, ahogyan ünneplik az életet, tele vitalitással, életörömmel, és tényleg képes testen belül is sütni a nap. Egészen hasonló tapasztalat volt, amikor pár hete egy afrikai táncórán egy guineai tánccal ismerkedtem és azt vettem észre, hogy a srác, aki tanította, úgy táncol csupán a djembe ütemére (aminek a neve is örömöt jelent), mintha közben az egész világot szeretné és befogadná, és arra gondoltam, hogy ilyen nyitott szívvel minden gerincproblémát meg lehetne gyógyítani.
A Manu Chao holdudvarából viszonylag felkapott szenegáli Amadou et Mariam nevű zenészházaspár is ilyen örömködő zenét játszik, és olyan jó, hogy teljesen ér a legtermészetesebb módon vidám kisgyerekként ugrálni, táncolni, énekelni, játszani, majomkodni összevissza és a legszebb, hogy ilyenkor születnek a legtutibb alkotások - bár ebben a jóöreg Bobby McFerrin viszi a pálmát, illetve a szintén zseniális 21. századi alteregója,Reggie Watts.
Utolsó kommentek