A büntetést valahol mindig igazságtalannak érzi az ember. Ha jogos, ha nem.
Ennek okát valahol a gyerekkorban látom gyökerezni. Az amúgy felhőtlen szabadságérzettel járó gyerekkor idilli képe akkor kezd töredezni amikor a szülői autokritás Tv-megvonásokkal, számítógépbillentyűzet eldugásokkal és úgynevezett szobafogsággal igyekszik felkészíteni serdülő lányátfiát arra a társadalomra amiben kénytelenek vagyunk élni.
Azonban a szülők nem viselnek egyenruhát. Legalábbis otthon nem. Viszont mások, az egyenruhások (nem a szüleink) megállítanak az utcán ha éppen békésen sétálsz egy kibontott sörrel a kezedben egy nyári nap késődélutánján. Megállítanak és az egyenruhájuk mögé bújva megbüntetnek. Arra köteleznek hogy pénzt fizess be az állam kasszájába, hogy abból újabb és újabb egyenruhásokat képezenek ki, és tartsanak fennt.
Ahogy az elején mondtam a büntetést mindig igazságtalannak érzem. Pedig az én esetemben még azt is mondhatom hogy a büntetés jogos volt. Miért is? Mert a paragrafusok feketén-fehéren leírják, hogy közterületen tilos nyitott alkoholtartalmú löttyöt tartalmaző üveggel közlekedni. TILOS!!! Egyszerűen tilos ezt mondja az egyenruha. Párbeszédre nincs esély. Sokszor érzi az ember magát a teremtés koronájának. Pedig a korona is csak egy egyenruha része.
Utolsó kommentek