minden napra egy zene

Replikáns vagy-e?

A házam Budapesten,

Ez a csodálatos rejtett kincs,

Olyan ami máshol sehol nincs.

Mégis érted,

érted bébi? 

csakis érted mindezt hagynám a francba. 

Sűritett dalszöveg amit úgy szívok magamba ahogy anno a tubusból a  gejédes cukrozott tejsűrítményt tettem volt. Amire visszagondolva nem is találok választ egyáltalán mi célból árulták és valójában édességnek számított-e vagy valamiféle kávékiegészítőnek amit mi gyerekek szopogathattunk pótolva a már nem szopogatható anyai mellbimbót.

A dalszerző gitáros énekes talán még halványan emlékezne is erre az ízre tekintve hogy csak 17 éves, azonban van egy bökkenő nem a 20 évvel ezelőtti Magyarországon él, hanem a mostani Angliában azon belül is Bristol-ban. Szóval marad a dalszöveg és a meglepően kevés akcentussal kiejtett Budapest név mint hazai vonatkozás a többit meg csak felejtsük el. Annyira azért nem volt finom.

Egyenként is kedves a szívemnek Jimmy Edgar, Machinedrum és Jamie Lidell munkássága, szóval most aztán igazán elkényeztetve érzem magam. A három szerző - segítségül hívva a Midnight Start - mint a Bolygó Kapitányában, összetették szuperképességeiket és íme, egyesített hatalmukból megszületett egy új EP a 80-as évekbeli eredeti újabb átértelmezéseivel. (korábban például a Boards of Canada is készített Midas Touch remixet.) Már az alapanyag is elég forró, hát még ha ilyen ráncfelvarró csapat veszi kezelésbe. Nem is érdemes szaporítani a karaktereket, aranyozza be a csütörtököt a B-oldal, azaz a Machinedrum – féle verzió. 

A mute istálló alapítójának, és társainak levitációs, új hullámokat meglovagló szüleménye 1980-ból.

Már éppen a nyelvemen volt, hogy ismét bebizonyosodott sokszor hangoztatott megfigyelésünk (egészen pontosan D-moll Hill volt az, aki anno észrevételezte), miszerint a zenekar nevében elhelyezett "dead" előtag egyfajta garancia a minőségre, amikor rá kellett döbbennem, hogy pillanatnyilag minimum két, vígan működő Dead Rabbits nevű banda is létezik, ez meg ez. Sőt. Én még így nem zavarodtam össze életemben, úgyhogy valaki segítsen: ez nem egy harmadik Dead Rabbits? Oké, az egyiknél van egy "the", meg hát tény és való, ez van annyira jó név, hogy senki ne mondjon le róla egykönnyen, nadekéremszépen... Bárhogy is, jelen posztunkban maximum arról nyerünk bizonyságot, hogy az egyik banda jó.

A cipőbámulós pszichedélia nagy kedvencem nekem, ez a muzsika pedig egyenesen a zenekar 2011-es Self-Destruct című EP-jéről környékez meg minket. És ha már arról. Sokat gondolkoztam mostanság az önpusztítás szépségén. Idevágok egy idevágó Bill Hicks idézetet, angol nyelven: They proved that if you quit smoking, it will prolong your life. What they haven't proved is that a prolonged life is a good thing. I haven't seen the stats on that yet. Azt hiszem, ezt ennél pontosabban nehéz is volna megfogalmazni. És ez még csak a dohányzás. De mi van mondjuk az alkohollal? Amit szeretek benne, az az, hogy ha mondjuk 35-40 éves korunkig mindennap iszunk, akkor jó arcok vagyunk, utána kezdenek csak el ugyanezért alkoholistának nevezni minket. Szóval hát így. Pár évem még van tehát, amíg pusztíthatom, mielőtt aztán sanyargatni kezdeném magam.

Ha valaki érdekelt a legáltalánosabban kísérleti elektronikaként számon tartott világban, akkor nehezen tudja hosszú távon elkerülni Mike Vainio nevét. Ha így nem is, akkor Ø alteregójával, a Vladislav Delay Quartet tagjaként, vagy legalább a már itt is kétszer szereplő Pan Sonic nevű formáció feleként találkoznia kell vele. Aki ezen túl van az tudja jól, hogy a poszt apropója, hogy hétvégén végre megmutatja nekük is, miért oly ünnepelt tagja a szcénának - aki pedig nem, az élesben ismerkedhet meg a finn zsenivel. Nem mellesleg a körítés minden tagja (Pete Swanson, valamint hazai oldalról a 12z, a Silf és Áron Birtalan) külön bejegyzést érdemelne, remélhetőleg előbb-utóbb ez meg is történik. Minden fontos információ itt, ízelítőnek pedig egy igazi jóreggelt-darab a tavalyi lemezéről.

A szánalmas mankós botorkálásokkal megtördelt, de egyébként végtelennek tűnő, gipszes kényszerfetrengést is képes volt tűrhetővé tenni (amúgy 2013 egyik legjobb lemezével, vagy legalábbis az egyik kedvencemmel) ez a szimpatikus kis olasz népség.

cuki.

Pörgés Shostakovich mestertől.

A kozák lovasság -ami agyam bal féltekét ostromolja éppen- ehhez képest kutyafasza.

Metál, mi?

Tas elfingotta magát az Operában, Kalaf áriája közben. Tegnap ebédre csicseriborsó volt, és finom lévén vacsorára, majd ma reggelire és ebédre is csicseriborsót kajolt Tas. Az Operába indulás előtt, a biztonság kedvéért, illetve, hát, hogy ne kelljen tormakrémes molnárkát venni a szünetben ezerkétszáz forintért, bekapott néhány kanál csicseriborsót még. Így, mi tagadás, még ha halk is, de zamatos púzást engedett szabadjára, ott, a tizenegyedik sor közepén. A körülötte ülők kornyadozni kezdtek, Zoli, Klári, Péter és Farkas feje egyszer csak nagyot koppant, kié a karfán, kié a széktámlán, és elájultak. Tas fingszaga azonban utat kért magának, és tovább indult, spirál alakzatban letarolva mindenkit, akit ért. Ervin, Tamás, Mária, Zita, Ilka és Milka, majd Charles volt a következő áldozat. Charles apró, brassói aprópecsenyés büffentése már születésekor megadta magát Tas fingjának, és jelentéktelenné silányodva még éppen láthatta volna, ha lettek volna szemei, ahogy Charles feje is koppan széke háttámláján. Szilárda, Zakariás, Ottó, Zseni, Heni, Reni, Ani, Manci, Berci, Marci, és Jónás következett, a fingszagtól kivétel nélkül mindegyikük elájult. A bélgáz kieresztése után egy perccel nagyjából a fél házat tarolta le. Mire néhány másodperccel később a negyedik sorba, Saroltához ért a szag, már Altoum császár, Ping, Pang és Pong kancellárok is összevont szemöldökkel kandikáltak ki a függöny mögül, mégis milyen huncutságot talált ki már megint az úri közönség. Tas fingszaga azonban könyörület nélkül terjengett tovább, többek között Marcsi, Csilla, Lajos, Oszvald, Kati, Titanilla, József, Babi, Ábrahám, Karcsi, Pál, Tódor, Emil és Emília (ikertestvérek), Lilla, Anna, Adrienn, Mariann és Ádám letarolásával az első sorba ért, ahonnan minden akadály nélkül, vígan harapódzott tovább fel az első, a második, majd a harmadik emeletre, valamint a proszcéniumba, és a zenekari árokba.

Tas eddig a pillanatig lehunyt szemmel, átszellemülten hallgatta Kalaf áriáját, most azonban arra lett figyelmes, hogy elhallgatott az első hegedűs, majd szépen sorban a többi vonós, a fa-, majd a fémfúvósok és végül az ütősök is. Kegyelemdöfésül a fingszag a színpadra is felszállt, és Kalaf herceg sem vonhatta ki magát a letaglózó hatás alól: ájultan rogyott a színpadra. Az Operaházon teljes némaság lett úrrá. A csendtől gyanút fogva benyitott a jegyszedő néni.