néha már én is unom, de a mai egyzene legálisan is minimum három.
mert az úgy volt, hogy volt a the lovin' spoonfull, és nekik az a bizonyos summer in the city című számuk. jöhetnek a nagy szavak nyugodtan, mert ezzel a dallal kapcsolatban még az olyan túlzások is beleférnek, mint hogy ez az egyik legfontosabb szám a popzene történelmében.
ezt a megkapó témáján, szövegén és dallamán kívül bizonyíthatja az is, hogy boldog boldogtalan feldolgozta, előadta, átdolgozta, (volt a megasztárban is vaze!) így többek között quincy jones is, akinek verziója az egyik legjobb példája az un. tökéletes dalnak; egyszerre baromira könnyed, nyári, légies, szép, de mégsem nyálas, és többé kevésbé megunhatatlan, annyira elképesztően össze van rakva. ráadásul még slágeres is: egyszer hallod, és fütyülöd, amíg be nem borítanak a levelek, pedig tulajdonképpen egy jazz (!) felvételről van szó. arról nem is beszélve, hogy feldolgozásnak is okulandó tananyag, a naiv hallgató csak nyomokban hallja ki belőle az eredetit, annyira át van főzve.
rá is kattant a hangmintázó (lopkodó) generáció, a jellegzetes orgona szólót kiollózta többek között a roots, a pharcyde, de ez szól például a massive attack sötét szarvasbogarában, az exchange alatt is. a teljes listát érdemes böngészni az egyébként nagyon hasznos who sampled oldalon, az ember esze áll meg, hogy itt van amon tobintól (!), ll cool j-n keresztül dj cam, vagy akár erykah badu is, és akkor ez csak a quincy jones féle, a többiről (például az eredetiről) még nem is beszéltünk.
a feldolgozás feldolgozását egy meglehetősen ijesztő nevű, és külsejű úriember követte el az édes-bús kilencvenes évek elején, bizonyos dj e.a.s.e. (kábé: kurvaügyesen hangmintázó - experimental sample expert) azaz a nightmares on wax, akiről azt érdemes tudni, hogy jó ideig warpos élharcos volt, a korai lemezei arról voltak híresek, hogy mindegyik számához elképesztő basszusfutamokat pakolt alá: anno még a tilosban úgy tettük fel a smokers delight-ot, hogy ez az a zene, amit fejen állva kell hallgatni. azt is érdemes tudni róla hogy nagy magyar buzi, már amennyire lehet ilyet mondani, rendszeresen pörget marcel, gelka, vagy akár chi recordings kiadványokat, az előbbi kettő előadó sokat köszönhet neki a világhír ügyében; saját kiadója is van, ahol több gelka kiadványt is megjelentetett, és mai napig kiemelt figyelemmel hallgatja a magyar demókat, isten tartsa meg a jó szokását.
ez a bizonyos n.o.w., ha nagyon csúnyák akarunk lenni, akkor csak ritmusképet változtatott a quincy jones hangok mellé, és hangsúlyosabbá tette a vonósokat, és máris kész volt az egyik legnagyobb chill out himnusszal: ez volt a nights interlude. érdekesség, hogy ezzel a címmel kilencven egyben jelent meg, később viszont a következő lemezén újra kiadta, nights intrloude címen, itt a vonósok egy részét már maga játszatta fel, de a végső formáját kilencven kilencben érte el, az egyébként zseniális (és igen ronda borítójú) carboot soul lemezének nyitó számaként. ez esetben már új címet (meg basszus futamot, ritmusképet, és újra énekelt vokált) is kapott: így lett a les nuits, és tulajdonképpen ezt dicsőíteni gyűltünk most egybe.
belegondolni is elképesztő, hogy legtöbbünk az azóta önmaga paródiájává vált cafe del mar hármason ismerhette meg ezt a dalt (vicces módon a másodikat, a nights intrloude-t, viszont még az első címével, a nights interlude-val, na erre varrjon gombot valaki), és hogy abban az időben a chill out kifejezés még ilyeneket jelentett, és nem ezt a nyálas, selymes vokálos, lelassított trance számok giccsparádéját, amit most, sőt, hogy akkoriban ez a műfaj kimondottan izgalmas volt és inspiráló; ha rajtam múlna, most gyújtanánk egy gyertyát ennek az egész cafe del mar sorozatnak, az első hat részének legalábbis, amíg a betépetten vigyorgó josé padilla válogatta, és képes volt úgy áttörni a mainstreamba vele, hogy közben olyan előadókat ismertetett meg a világgal, az itt emlegetett nightmares on wax mellett, mint például a lamb (és a kruder & dorfmeister!), vagy a leftfield, az underworld, vagy akár a way out west; basszus annak idején még úgy tűnt, hogy ilyen lesz a chill out, ehhez képest elaludtunk valahol, és most már nem is érdemes felébredni.
nade, félre buta nosztalgia, nézzük meg inkább a les nuits videóját, amiben azonkívül, hogy egy űbervagány motoros rollerrel végignyomul a figura a városon, egy bömszli nagy fülhallgatóval a fején, nem sok minden történik, de mégis, a jóleső lúdbőrözést, amit első látásnál éreztem, a mai napig is kiváltja belőlem, hogy aztán persze kedvem támadjon bömszli nagy fülhallgatóval a fejemen körbebringázni a várost. de leginkább talán az tetszik benne, hogy ebben a formában inkább az őszhöz van közelebb; mint a lányok bőrén a nap, amiben talán nem is a nyár a szép, hanem hogy barnaságával már az őszre emlékeztet.
érdekes, hogy mennyire töketlen vagyok én, az abból is látszik, hogy most, hogy már érezni, hogy vége, most kezdek csak igazán rákattanni a nyárra, és ez így volt régen is; huszadika után megváltozik valami a levegőben, elkezd készülődni a nyár, mint a gólyák, érezni a levegőben délutánonként, hogy már nincs itt minden erejével, laposabb lesz a meleg, mintha valaki függönyt húzna az égre, és olyan bús szerelmessé válik az eddigi forróság; na én ekkor merem befogadni a nyarat, addig nem tudok mit kezdeni vele, csak szenvedek, és izzadok, mint mindentől, ami kötelező, és aztán megszeretem, mindig mindent megszeretek én, csak legtöbbször akkorra, mire elmúlik.
'a te magányod - írod - mindig egy nővel képzelem el, nincs arca, mintha álmodnád és olyan, mint egy égve hagyott lámpa, vagy mint az összes többi bútor a szobában, akkor veszed észre, hogy van, amikor leoltod.'
pont mint a nyár, huszadika után, a legtöbb délután.
a bejegyzés hivatalosan már véget ért, szép végszóval, meg minden, én viszont megint elrontom azzal hogy tovább pofázok, most mond meg. mindenesetre aki még nem unja ezt a témát, próbára teheti magát, hogy mennyi időn belül lesz végképp elege ebből a dalból: imhol egy mix az eredeti dal variációiról, és bár messze nem átfogó gyűjtemény, csak amik e sorok írójának valamiért tetszenek, (többek között a már emlegetett nightmares on wax dolgozatokat is megtalálod rajta) viszont ez így is további negyven perc városi nyár. végighallgatása után alighanem az ősz is kellemes ígéretnek fog tűnni:
Utolsó kommentek