minden napra egy zene

Mai napra a tavalyi év egyik dobásával készültem, mely emléket állít a Berlinben töltött mini vakációmnak, illetve remek példája annak, hogyan lehet egy alapvetően nem túl bonyolult számból abszolút siker. Vigyázat, sajnos eső ellen nem véd.  

Éppen hevesen dolgozom az irodában és tűnődöm nagyokat, mennyire jó lesz nekem pár nap múlva, amikor az egyik kedvenc együttesemet a The XX-et Berlinben, egy elhagyatott vidámparkban fogom meghallgatni. Bár a legutolsó albumuk (Coexist) számomra nem durrant akkorát, mint anno 2009-ben…

Vannak nagyon egyszerű trükkök a 3 perces dalok világában. Ilyen a taps, vagy a szolid kezdés ám annál hangosabb befejezés. A King Tuff név mögött rejtőző Kyle Thomas sem bonyolítja túl a dolgokat, ha dalszerzésre kerül a sor. Minden megoldás ismerős, vagy épp közhelyességig…

A tavalyi év leggonoszabb (legalábbis számomra biztos) black metal korongját, Pusztítás és Vulkán velejéig romlott duója, a finn Nattfog alkotta meg, a Mustan Auringon Riitti-vel. És akkor pöröghet is a nordikus bú, cizellált komor, halál meg hörgés, siralmas négynegyedekkel meg…

A bolondok havának lassan vége, de az agyrém folytatódik. Megveszett az időjárás is, terjed a téboly. Kézen fogva ezt a maréknyi, mérsékelten csendes, baltimori őrültet; beletörődve, megháborodva haladjunk át a hőségbe. Ahol semmi nem olyan. De az ég! Rózsaszín. Meg…

Svédületes, sörszagú, séróban és arcszőrzetben tobzódó rock ez. Mese nincs. Élvezet van!   Korongpromó! 

Van egy fajtája az "ennél jobb helyen nem is lehetnék" érzésnek, ami tipikusan a péntek/szombat esti bulik vége felé éri utol az embert. Persze valahol az egész hétvégi bulizás erről szól, főleg ha órákat utazol érte és az áll a lemezek mögött, akit évek óta próbálsz…

Ma a Sapphire Records jóvoltából megérkezett a Baby Woodrose lemezem, dobom is fel. Oda is, ide is. Az Argyreia nervosa (Hawaiian baby woodrose) után elkeresztelt társulat ugyanúgy bódít mint a törperózsa magvak. És nem,nem Ron Jeremy a fickó, hanem sokkal inkább Uffe Lorenzen…

A mai posztban a zene kapja a főszerepet. Nem is vonnám el a figyelmet róla, mindössze egy elgondolkodtató zen bölcsességet tárnék elébetek.  A zen: Nehéz a megbocsátás, főleg annak, akire nem haragszol. A csajok: A zene:

Magnus Pelander ismét. Ezúttal nem szólóban, hanem a vintage rock-ot fenségesen ontó svéd Witchcraft bástyájaként. A lemez egyébként az egyik kedvencem a tavalyi év terméséből.(mekkora császárság ide vagy oda, azért a színpadi koreográfián van még mit csiszolni...)